A vírus tagadása a valóság tagadása

2020. szeptember 21. 21:58

Határozottan elítéljük a tudománnyal szemben álló megnyilatkozásokat.

2020. szeptember 21. 21:58
Magyar Tudományos Akadémia

Az MTA Elnöki Bizottság az Egészségért állásfoglalása
 

„A SARS-Cov-2 vírus 2020. januári felbukkanását követően vezető politikusok nyilatkozataiban jelentős hangsúlyt kapott a tudomány, és ez a szemlélet uralta a közbeszédet. Az első hullám eredményes védekezésének is köszönhetően megnövekedett a lakosság biztonságérzete, és a közelmúltban meglepő harsánysággal jelentek meg vírusszkeptikus hangok, amelyek kétségbe vonják a vírus veszélyeit és a vele szemben való védekezés fontosságát. Jelen állásfoglalásunk határozottan elítéli ezeket a tudománnyal szemben álló megnyilatkozásokat.

A január óta eltelt 8 hónap során a világ tudományos műhelyei rendkívüli aktivitással fordultak a vírusjárvány felé. A vezető tudományos folyóiratok mellett a politikai napi- és hetilapokban is tudományos ismeretterjesztő cikkek jelentek meg. Az MTA COVID-platformot indított, vezető hazai szakemberek összefoglaló tájékoztató írásait tette közzé, a Magyar Orvosi Kamara, a MOTESZ egyetértésével állásfoglalást hozott nyilvánosságra a COVID rövid és hosszú távú járványügyi kezelésére, amit több minisztérium, a Nemzeti Népegészségügyi Központ figyelmébe ajánlott, összhangban a világ vezető tudományos testületei ajánlásaival: a járványhelyzet eredményes kezelésének elengedhetetlen feltétele a tudomány és a politika összehangolt tevékenysége.

A felmerült kérdések közt akadnak olyanok, amelyekre határozott válasz még mindig nincs, de vannak olyan kérdések (pl. maszkviselés, távolságtartás, kontaktkutatás teszteléssel), amelyek hatásosságára meggyőző tudományos bizonyítékok születtek, segítve a politikai döntéshozókat a nehéz, szükségszerűen konfliktust magukban hordozó döntések meghozatalában. A járvány jelen fázisában a viták magja lényegében az a dilemma, hogy mekkora egészségkockázatot vállaljon a társadalom annak érdekében, hogy a működőképessége megmaradjon. Markánsan kirajzolódott, hogy egy világjárvány a mai globalizált világunkban térdre kényszerítheti a gazdasági, pénzügyi, egészségügyi, szociális, kulturális, közlekedési, turisztikai, oktatási és sok más egyéb szférát. A COVID-ra irányuló rendkívül intenzív tudományos aktivitás az egészségügyön túl, általános érvként is szolgálhat a kutatók, a független tudományos műhelyek társadalmi felelősségének, a tudomány társadalmi hasznosulásának alátámasztására.

A COVID okozta társadalmi sokk kezelésének súlypontja a járvány jelen fázisában szükségszerűen a politikai színtérre tevődött át. Mivel egyelőre nincs hatékony gyógyszeres kezelési lehetőség, a döntéshozók intézkedései továbbra is megszorításokat jelentenek. A tudománynak továbbra is nélkülözhetetlen háttérszerepe van a drasztikus megszorítások mérséklésében, amennyiben a politika nyitott a tudományos megállapításokra. Ugyanakkor a tudomány nem fogadhatja el azokat a szórványos, de harsány megnyilvánulásokat, amelyek a politikai intézkedések, a közéleti megszorítások miatti elégedetlenséget virológiai és védőoltás-ellenes szkepticizmus köntösébe bújtatják. A vírus tagadása a valóság tagadása.”

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onurisz
2020. szeptember 22. 17:11
Tudományoskodás ide vagy oda, ez a vírus szerencsére veszélytelen. Hordjunk maszkot, ahol előírták, mossunk kezet, ne menjünk emberek közé, ha tudjuk, hogy elkaptuk. Eddig rendben. De tessék abbahagyni a rémületkeltést és a hisztériázást! A király meztelen és ezt egyre többen látjuk. Ez a vírus csak a beteg idős emberekre veszélyes, ahogy a körülöttünk lévő megszokott vírusok általában. A többség beteg sem lesz tőle, főleg a gyerekek. Ki is veri a víz az iskola-igazgatókat, mert nem tudják, mit csináljanak. Azokat az aktív korúakat, akiket 1-2 hétig ágyba kényszerít a vírus, hála a sajtónak és a fészbuknak, név szerint ismerjük. A tudósok foglalkozzanak azzal, hogy őket alaposan vizsgálják meg, ha már ennyire be vannak ijedve.
Menhetten
2020. szeptember 22. 13:06
Néztem az erről szóló vitát. Gödény gusztustalan volt, elfeküdt a székben demonstrálandó, hogy mindenki hülye, hadd beszéljen. Az a rongymaszk rémes volt, érteni nem lehetett, mi jön alóla. Rónai - nekem úgy tűnt -, hogy a maszkosokhoz húz, de nem sikerült a beszélgetést mederben tartania. Indulatok csapkodtak. A néző egy higgadt, akár több irányból is meggyőző vitát várt, nem egymás döngölését. Egyetlen szakértő Falus úr, aki egyedüliként tényeket prezentált. A kaotikus hangulat feszültté tette. Tőle megszoktuk, hogy nyugodt, határozott, hiteles, tudja. Ebben a katyvaszban latvanyosan küzdött,. Hülyékkel, fanatikusokkal nehéz vitatkozni. A műsort még a YouTube - ról is töröltetném.
benedek77
2020. szeptember 22. 11:10
A vírust senki nem tagadja okoska. Annak a veszélyességével, és az a válaszul hozott intézkedések súlyosságával kapcsolatban vannak kérdőjelek. De nálunk mind a 2 oldal fellélegezhet, teszteltetheti magát zsidósági áron orrba-szájba, maszkot viselhet, míg amúgy bármit csinálhat szabadon:-) Igazából mi nem csinálunk semmit... És még így is egyre többen vesztik el munkájukat, a gazdaság meg rottyon lassan. Igazán szép teljesítmény:-) Szerencsére a Vadászexpora van pár milliárd, azért ez megnyugtató...
olajfa1
2020. szeptember 22. 08:38
Az ál-liberálfasiszták abból csinálna sportot hogy a száraz tényeket is tagadják...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!