Lázás János emlékeztetett arra, hogy augusztus végén az A-Z Tenisz Produkció Kft. – amely az évek során már csaknem 4,5 milliárdot kapott a szövetségtől – kezdeményezésére, végrehajtók 509 millió forintot emeltek le az MTSZ négy folyószámlájáról, ezzel csőd közeli helyzetbe sodorva az MTSZ-t. Az elnök hangsúlyozta, hogy a szövetségnek nincs jogi eszköze az inkasszó ellen, ám a kormány augusztus végén 2,5 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá az MTSZ működési feltételeinek stabilizálása és a szövetség által megvalósítandó szakmai programok, fejlesztések támogatása érdekében.
„Jelenleg nulla forint van a szövetség számláján az inkasszó miatt, de a források érkezőben vannak” – jelentette ki Lázár János hozzátéve, december 31-ig rendbe teszik az MTSZ működését, hogy január 1-től tiszta lappal induljon a 2021-es év.
Az elnök emlékeztetett arra is, hogy az MTSZ augusztusban büntető feljelentést tett Richter Attila korábbi főtitkár ellen, aki elnökségi határozat, fedezet és szerződött helyszín hiányában kötötte meg az EBX-IMG LLC céggel a szerződést a WTA 250-es torna magyarországi megrendezésére. Az elnökség korábban arra is kérte a hatóságokat, hogy vizsgálják meg a Business Networks International Ltd. és az Emotion Gmbh cégekkel ugyancsak Richter Attila által kötött ügyleteket is.