A DK szerint Szlovákia jóval olcsóbban vett lélegeztetőgépeket, mint Magyarország

2020. szeptember 08. 14:40

Varju László azt mondta, a szomszédos ország átlagosan 27 ezer euróért vett lélegeztetőgépeket, addig a magyar külügy átlagosan 54 ezerért.

2020. szeptember 08. 14:40

A Demokratikus Koalíció (DK) azt állítja, hogy Szlovákia mintegy feleannyiért vásárolt lélegeztetőgépeket, mint Magyarország. A DK alelnöke keddi online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy míg a szomszédos ország átlagosan 27 ezer euróért vett lélegeztetőgépeket, addig a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium átlagosan 54 ezer euróért.

Varju László a szlovák médiában megjelentekre hivatkozva azt mondta, hogy a szomszédos ország mintegy kétezer lélegeztetőgéppel, illetve légzést segítő eszközzel készül a koronavírus-járvány második hullámára. Szlovák sajtóhírek szerint a pozsonyi kormány 300 hazai gyártású lélegeztetőgépet vett – emelte ki a politikus.

A DK-s politikus, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy Magyarország is vásárolt Szlovákiában, de a 27 ezer eurós árnál jóval drágábban, és egy olyan cégtől vettek lélegeztetőgépeket, amely a saját kormányának egyetlen egyet sem tudott eladni.

Varju László szerint ezek az adatok bizonyítékkal szolgálnak az újabb kormányzati korrupcióra. Az ellenzéki politikus közölte, hogy az ügyben írásbeli kérdést nyújtanak be a külgazdasági és külügyi tárcát vezető Szijjártó Péternek.

(MTI)

 

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2020. szeptember 08. 20:51
Száll a ..... fészkére! /Sz.rik egyet éjfélre!
Kristály
2020. szeptember 08. 20:15
Ti mennyiért vettétek fel az IMF hitelt és a IMF védő ernyőt, amibe majdnem bele pusztultunk.A tavalyi hó sorsa legyen az érdemetek.
rókabácsi
2020. szeptember 08. 18:42
fletó a hibás! nem segített összeköttetésivel a magyaroknak! inkább másoknak!
pumuklik
2020. szeptember 08. 17:51
Ez barom vargyú hogy lehet az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke? Fingja sincs a költségvetéshez!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!