Több mint nyolcszázmillió forintból bővítette kapacitását a Kecskeméti Konzerv Kft.

2020. augusztus 02. 07:21

Termelő berendezésekkel, informatikai eszközökkel és szoftverekkel – közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.

2020. augusztus 02. 07:21
null

Kovács János elmondta: a mintegy 825 millió forint összköltségű beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert 412 millió forint támogatásból és saját forrásból valósították meg. Ismertette, az elmúlt két évben a fejlesztés keretében beszerzett új termelő berendezések a csemegekukorica és a zöldborsó feldolgozását korszerűsítették, az informatikai eszközök a munkatársak napi munkáját könnyítik meg, míg a bevezetett vállalatirányítási rendszer átláthatóbbá és egyszerűbbé tette a termelési, logisztikai és pénzügyi folyamatokat. Kiemelte, hogy a szállítóik magyar cégek, a projekt így kétszeresen szolgálta a magyar gazdaság érdekeit.   

Döntően magyar tulajdonban

A döntően magyar tulajdonú konzervgyárat mai formájában 2005-ben hozták létre. Mintegy 50 mezőgazdasági partnerük évente 6-7 ezer tonna zöldborsót és 80-85 ezer tonna csemegekukoricát termel meg a Kecskeméti Konzerv Kft. által megadott és ellenőrzött vetésterv alapján, valamint a konzervgyár által biztosított GMO-mentes vetőmaggal.Az ügyvezető szerint a vállalkozás a csemegekukorica és a zöldborsó feldolgozásában mára Európa és Magyarország piacvezető gyártói közé tartozik.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a jelenleg 320 főt foglalkoztató Kecskeméti Konzerv Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2019-ben 14,7 milliárd forint, míg az előző üzleti évben mintegy 14,1 milliárd forint volt. A társaság árbevételének több mint 90 százaléka származik exportértékesítésből. Termékeit jellemzően az Európai Unió országaiba, azon belül Németország, Olaszország, Ausztria, a visegrádi országok és Svédország piacain értékesíti a cég. Az unión kívül Izrael, Japán és Törökország a kiemelt célország. Az évente mintegy 140 millió doboz konzervet értékesítő vállalat adózott eredménye 2019-ben közel 864 millió, 2018-ban mintegy 513 millió forint volt.

(MTI)

Fotó: A szállítógaratba kerül a beérkezett zöldborsó a Kecskeméti Konzerv Kft. üzemében. MTI Fotó: Ujvári Sándor

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. augusztus 02. 16:16
A győri Audi-gyárból legalább kétezer embert küldenek el ezekben a napokban és hetekben úgy, hogy nem hosszabbítják meg a szerződéseiket. Ezek az elbocsátások így a hivatalos adatokban ugyan nem számítanak leépítésnek, de az tény, hogy csak ott kétezer munkahellyel kevesebb lesz. A szakszervezetek szerint ráadásul a győri nem egyedi eset, az egész országban hasonló módszerekkel, titokban zajlanak a többezres leépítések az iparban.
Dominium Magna Hungaria
2020. augusztus 02. 10:33
Megint egy stadion, megint egy szálloda Lőrincnek... ja bocs, benn maradt a vágólapon a DK copypaste oldalról leszedett szövegem...
3M..
2020. augusztus 02. 09:56
Ennyi pénzből jómagam is képes lennék bővíteni a kapacitásomat. Bár én nem vagy konzervgyár, de meg tudnám tízszerezni a kapacitásomat, tízszer annyi magyarnak adva munkahelyet. Tehát ezért nem kaphatok én semmiféle támogatást. Szebb Jövőt!
kizökkentidő
2020. augusztus 02. 09:19
A fagyasztott zöldség sokkal ízletesebb a konzervdobozosnál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!