Felgyorsulhat a Paksi Atomerőmű építése az új francia beruházásnak köszönhetően

A külügyminiszter szerint a vállalat fontos szerepet tölt be a világgazdaságban az energiaelosztás, az automatizálás és a szoftverfejlesztés terén.

Először szólalt meg Szijjártó Péter az adriai nyaralása óta.
A külgazdasági és külügyminiszter a 471. számú főút Debrecen és Hajdúsámson közötti szakaszának átadási ünnepségére érkezett, azonban a sajtótájékoztató fő témája mégsem a felújított útszakasz volt, hanem a miniszter adriai nyaralása. Az újságírók a jacthos nyaralásról és a miniszter Szíjj Lászlóhoz fűződő kapcsolatáról, továbbá a nyaralás finanszírozásáról kérdezték a külügyminisztert.
Válaszában Szijjártó Péter először arról beszélt, hogy bizonyos közelmúltban megjelent írások „sértették az igazságérzetét”, hozzátéve, hogy az újságírók továbbra is minden információt meg fognak kapni a közéleti tevékenységével és munkájával kapcsolatban, ugyanakkor a hangsúlyozta, hogy a családi életéről ezután sem fog semmilyen információt közölni.
„Az életemnek van egy nagyon kicsi része, amit magánéletnek hívnak, egy családi vakáció pedig a magánélet része” – jelentette ki Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy az Átlátszó fotósa egy motorcsónakról fényképezte, amint családja körében egy jachton töltötte a nyaralását. A külügyminiszter hozzátette: „ne legyen továbbra sem kétségük afelől, hogy szabadság alatt is dolgozom, ugyanakkor a magánélet tiszteletéhez fűződő jogok engem is megilletnek”.