Rasszista bejegyzéseket írt az ellenzék közös szerencsi jelöltje

2020. augusztus 19. 09:04

Bíró László korábban a most őt támogató DK-t és az MSZP-t is támadta.

2020. augusztus 19. 09:04

Rasszista, antiszemita véleményeket is megfogalmazott közösségi oldalán Bíró László, a baloldali összefogás szerencsi időközi országgyűlési választáson induló képviselő jelöltje – emlékeztet a Magyar Nemzet. A Jobbik politikusa a közösségi oldalán Budapestet Judapestnek nevezte és mostani szövetségeseit, a Gyurcsány-párt tagjait nemes egyszerűséggel szemkilövetőknek minősítette. Mindezek után a DK, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum is felsorakozott a jobbikos jelölt mögé.

Bíró László korábban antiszemita bejegyzéseket is tett a közösségi oldalán. A baloldali összefogás szerencsi jelöltje azt írta: „A kutyám majd megveszik amikor a »tetűcsúzdások« elmennek a ház előtt”. Bíró ezeket a bejegyzéseket természetesen még a Jobbik balratolódása előtt írta, a politikusnak akkor még határozott véleménye volt a most őt támogató baloldali tömb egyes pártjairól. Az MSZP-vel és a DK-val kapcsolatban korábban úgy fogalmazott: „A bűnözőket be kell csukni. Legyen az szemkilövető vagy pénzért állampolgárságot vagy hazát áruló. A mieink nem rohannak lengőajtónak, nem fetrengenek.” 

Az ellenzék a múlt csütörtöki megállapodás alapján a Borsod megyei 6-os választókerületben a jobbikos Bíró László mögé állt be a fideszes Koncz Ferenc tragikus halála miatt kiírt októberi időközi választáson. A Fidesz a motorbalesetben elhunyt országgyűlési képviselő lányát, a harmincéves Koncz Zsófiát fogja indítani.

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2020. augusztus 19. 13:48
A náci nem vész el... de a libsi és bolsi elvtársak szemében maszületett bárány lesz...
péterx
2020. augusztus 19. 13:06
A "közös" jelölt tehet akármit, sok folyamatosan hergelt ellenzéki szavazó a saját halálos ítéletével együtt is rá szavazna / olvasni a facebookon a bődült ténybeli tévedésekhez is helyeslő kommenteket /.. Mégis, nincs jobb. mint, hogy be kell mutatnunk nekik, hogy önmaguk ellenségei, ha így szavaznak.
ThunderDan
2020. augusztus 19. 12:49
Hvg-re felkukkantottam: természetesen nyoma sincs a hírnek. Bezzeg ha a fideszes Koncz Zsófiától találnának szakmányban judapestező meg DK-sokat bebörtönző hozzászólásokat...
1Szkeptikus
2020. augusztus 19. 12:49
Kissé furcsa az ilyen ellenzék,amelyet csak a Fidesz ellenesség tart össze,ez ártalmas az identitásuknak. Nem lehetne inkább egy pártot alapítani, amelyik erre alapszik, tehát akkor:antifidesz párt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!