Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Kunhalmi Ágnes szerint nemcsak az adott önkormányzatokat, hanem az egész országot érinti, hogy a természetes tavaknál mi a helyzet. „Ha most nem lépünk, akkor még a meglévő szabad strandokat is be fogják szántani” – hangoztatta.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke Balatonlelléről bejelentkezve úgy fogalmazott: az MSZP által indított népszavazási kezdeményezés „nemcsak a szabad strandokról szól, hanem arról, hogy a fideszes Ner-lovagok és a Ner-oligarchák korlátlanul, nyakló nélkül ne építhessék be a partszakaszokat, és ne tehessék tönkre a tavak környezetét”. A Fidesz minden tónál támad, a „Ner-lovagok mindent vinni akarnak”, ugyanaz a tipikus probléma jelenik meg mindenhol – tette hozzá.

(MTI)