Brazil gettók, középköri körülmények – bemutatták, hová süllyedt az újpesti Duna-part Karácsonyék vezetése alatt (VIDEÓ)
Szentkirályi Alexandra szerint muszáj változtatni, „Budapesten sehol nem lehet hajléktalan favella”!
Sajtótájékoztatót tartott egy performansz keretei közt Budapest főpolgármestere a Budapest Pride alkalmából.
Sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Budapest Pride keretei közt, melyről a Mérce tudósított. A főpolgármester köszönetet mondott az LMBTQ személyek jogegyenlőségéért küzdő mozgalmaknak és azoknak az önkormányzatoknak, akik idén kihelyezték a szivárványos zászlót. „Azok az emberek, akik 25 éve elkezdték a Pride-ot szervezni, elsősorban a saját közösségük érdekében tették. Ez önmagában is egy megbecsülendő és támogatandó politikai, közéleti tett volt. De az elmúlt 25 évben nagyon sokat tettek azért is, hogy Budapest egy elfogadóbb város legyen, mert egy elfogadóbb város mindannyiunk számára sokkal jobb” – jelentette ki Karácsony. A főpolgármester úgy fogalmazott, jó lenne, ha a szeretet a politikai közhelyszótárból átkerülne a hétköznapi beszédbe. A főpolgármester emlékeztetett, hogy a „Budapest mindenkié” program nem csak szavak szintjén létezik, hanem valós akciót is takar, illetve ígéreteket, melyeket többek közt a Budapest Pridenak is tett és melyeket teljesíteni is fog a következő években. „Azok a közösségek is számíthatnak rám, akik szintén úgy érzik, további elfogadásra van szükség. Mert egy város akkor lesz mindannyiunk otthona, ha mindenki megkapja azt az elfogadást, amire mindannyiunknak szükségünk van” – jelentette ki.
A Budapest Pride idén a koronavírus okozta járványhelyzet miatt ugyan elmaradt, ám az elmúlt napokban több kerületi önkormányzat, illetve a főpolgármesteri hivatal is kifüggesztette a szivárványos zászlót. Ezek közül több is eltávolításra került politikai aktivisták, politikusok és szurkolói csoportok által. Míg a IX. kerületi önkormányzatról egy fradista szurkolói csoport, addig a Fővárosi Városházáról és az újbudai önkormányzatról is Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa távolította el azt.
Fotó: Facebook