Arról is beszámolt, hogy a tranzitforgalom biztosítása érdekében nem magyar állampolgárok is átutazhatnak az országon, ám csak a számukra meghatározott tranzitútvonal használatával. Ugyancsak mentesülnek a karanténszabályok alól azok akik a határtól számított 30 kilométeres körzetben élnek, 24 órán beül hazatérnek, amennyiben a szomszédos országban a határtól számított 30 kilométeres távolságot nem lépik át – sorolta az ezredes.
A karantén alól csak a járványügyi hatóság adhat felmentést
Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hangsúlyozta, hogy a rendőrség csupán az ellenőrzést végzi, illetve a határátkelőhelyeken tájékoztatást nyújt a karanténszabályokról. A karantén alól viszont a járványügyi hatóság adhat felmentést a két negatív teszteredmény benyújtása után. Hozzáfűzte, hogy a védelmi intézkedések megszegése továbbra is szabálysértésnek minősül. Így például az is, ha valaki nem hajlandó orvosi vizsgálatnak alávetni magát a határellenőrzés során. Úgy vélekedett, hogy az oktatás területén elrendelt intézkedések egyelőre elegendőnek tűnnek. Felkészültek viszont arra, hogy egy-egy elszigetelt fertőzés esetén ne egy egész intézményt kelljen bezárni, hanem kisebb közösségeket is el tudjanak különíteni.
Kiss-György Máté, a házi karantén betartásának ellenőrzését biztosító applikációt fejlesztő Asura Zrt. képviselője a sajtótájékoztatón arra bíztatott mindenkit, hogy a rendőrségi humánerőforrás kímélése érdekében válassza a távellenőrzés lehetőségét. Ismertetése szerint tavasszal több mint 35 ezer távellenőrzést végeztek az applikáció segítségével, ami nem csupán sok munkaórát és megtett kilométert spórol meg a rendőrség számára, de segíti az egészségügyi szerek munkáját is. Megnyugtatott mindenkit, hogy az applikáción keresztül csak olyan adatokat kezel a hatóság, amelyeket amúgy is birtokol az állam. Vagyis, az alkalmazás hasonlóan biztonságos, mint az Ügyfélkapu használata – mondta a fejlesztő.
(MTI)