Szeptember 10-ig lehet beadni a pályázatokat a Foglalkoztatás 2020 programban

2020. augusztus 14. 15:15

A támogatások legfontosabb célja, hogy azok is naponta dolgozhassanak, akiknek a munkaképessége valamiért megváltozott.

2020. augusztus 14. 15:15
null

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára elmondta, hogy ötödik alkalommal írták ki a pályázatot, amelynek célja a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását és munkaerőpiaci integrációját segítő programok támogatása. A Foglalkoztatás 2020 programban 182 millió forint érhető el megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatására. 

A pályázaton elnyerhető legkisebb támogatás egymillió, a legnagyobb nyolcmillió forint. Fontos újítás, hogy csak olyan pályázat adható be, amelynek benyújtója együttműködik nyílt piaci cégekkel, hogy a megváltozott munkaképességűek által előállított termékek, szolgáltatások megjelenjenek a piacon – fűzte hozzá az államtitkár.

A szociális ügyekért felelős államtitkár beszélt arról, hogy a pályázatok benyújthatók a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ internetes oldalán az nfszk.hu-n, ahol minden a pályázáshoz szükséges információ megtalálható. Hozzátette, hogy a támogatások legfontosabb célja, hogy azok is naponta dolgozhassanak, akiknek a munkaképessége valamiért megváltozott.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Varga György

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!