Székely Dávid kifejtette, hogy a labdarúgó NB I-ből a következő idényben is péntekenként egy, szombatonként három, vasárnaponként pedig két mérkőzést közvetítenek élőben, szeptembertől pedig beindulnak majd többek között a kézilabda- és jégkorongmérkőzések is. Éppen ezért az ötödik születésnap egy mérföldkő a közszolgálati sportcsatorna történetében, ugyanis szeptember 12-től bővül az M4 Sport kínálata: minden szombaton és vasárnap 14 és 22 óra között a közmédia nemzetközi csatornáján, a Duna Worldön jelentkezik az M4 Sport+, ezzel még jobban kiszolgálva a szurkolókat és a sport iránt érdeklődőket határon innen és túl.
A következő öt is eseménydúsnak ígérkezik Székely Dávid szerint
„Izgatottan várjuk a következő időszakot, hiszen a sport az életünk. Az első öt év sem volt unalmas, ám a nemzetközi sportnaptár átszervezése, és az idő közben sikeresen megszerzett közvetítési jogok miatt a következő öt is eseménydúsnak ígérkezik, még több lehetőséget rejtve magában. Ezen a hétvégén a Forma-1-es Magyar Nagydíjat közvetítjük, hamarosan újraindul a futballélet az NB II-vel, a Bajnokok Ligájával majd az NB I-gyel. Idén is nálunk láthatják a nézők a Kékszalagot és a Tour de Hongrie-t, ami tévés szempontból óriási kihívás, akárcsak a Budapesten sorra kerülő európai Szuperkupa-mérkőzés. Nagyszerű időszak lesz, immáron két csatornán, és nem titok, hogy folyamatosan dolgozunk egy felhasználóbarát, internetes médialejátszón is, hogy a digitális tartalomszolgáltatásban is lehető legjobban kiszolgáljuk nézőinket” – foglalta össze a terveket Székely Dávid.
Érdemes továbbra is az M4 Sporttal és az M4 Sport+-szal tartani, ugyanis amennyiben megrendezik a tervezett sporteseményeket, úgy a hazai látványsportok bajnoki és kupaküzdelmei mellett 2021-ben többek között a labdarúgó Eb-t, a nyári olimpiát, a két felnőtt kézilabda-világbajnokságot és a hazai vizes Európa-bajnokságot is a közmédia közvetíti.
„Óriási büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az elmúlt öt évben a hazai sportcsatornák között messze az M4 Sport volt a legnépszerűbb. Célunk, hogy még több magyar sporteseményt, a magyar sportvilág még nagyobb szeletét meg tudjuk megmutatni, ezért ősztől bővítjük a közmédia kínálatát és elindítjuk az M4 Sport+ nevű csatornánkat. Eddig is fontos feladatunk volt a magyar sport – határon innen és túl – támogatása, az új csatornával ez még jobban kiteljesedik” – mondta Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója (2018. decemberi fotónkon jobbról, mellette Bretz Gyula, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke).