Tovább erősödhetnek a vezető részvények a budapesti értéktőzsdén

2020. július 03. 08:54

A Mol maradhat az 1800 és 1900 forintos sávban, míg a Magyar Telekom akár gyengülhet is.

2020. július 03. 08:54

Az erőteljes csütörtöki emelkedés után is erősödhetnek még a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényei – írta az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek pénteken.

Varga Zoltán szerint továbbra is az OTP a meghatározó a nagy kibocsátók közül, de a további emelkedéshez át kell lépnie a 11 ezer forintos szintet. A Richter különösen nagyot ugrott, így pénteken már a 7 ezer forint feletti árfolyam sem kizárt. A Mol maradhat az 1800 és 1900 forintos sávban, míg a Magyar Telekom akár gyengülhet is – tette hozzá. Az emelkedés a kedvező irányba fordult nemzetközi hangulatnak köszönhető, bár a pénteki kezdés már gyengébb a részvénypiacokon. Az ázsiai tőzsdék emelkedéssel kezdtek ugyan, de Európában visszafogottabbak a várakozások.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,04 pontos, 2,34 százalékos emelkedéssel, 36 222,58 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 39 forinttal, 2,14 százalékkal 1860 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,46 százalékkal 10 900 forintra nőtt, forgalmuk 8,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,66 százalékkal 380,50 forintra emelkedett, forgalma 90,4 millió forint volt.

(MTI)

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Coccothraustes
2020. július 03. 10:47
Remek. A gazdaságvédelmi intézkedések működnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!