Meghalt Kósáné Kovács Magda

2020. július 27. 11:43

Hosszú, gyógyíthatatlan betegség után ma meghalt az egykori szocialista politikus, miniszter, parlamenti képviselő – közölte a 444.hu. 80 éves volt.

2020. július 27. 11:43
null

A magyar-francia szakos tanárként végzett és karrierje kezdetén évekig gimnáziumi tanárként dolgozó Kósáné Kovács Magda a kommunista rendszer alatt később főállású szakszervezeti vezető lett és alelnöke volt a Magyar-Szovjet Baráti Társaságnak is. 89-ben alapító tagja volt az MSZP-nek, az első szabad parlamentbe listáról jutott be, a 94-es szocialista kétharmad során viszont egyéni mandátumot szerzett, majd ő lett a Horn-kormány munkaügyi minisztere, hogy 1995-ben, a Bokros-csomag elleni tiltakozásul lemondjon.

Egy ideig volt az MSZP ügyvezető alelnöke is, 2004 és 2009 között pedig a párt EP-képviselője. 2011-ben átlépett a Gyurcsány Ferenc-féle DK-ba. A legtöbben talán a „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani” mondatról emlékeznek rá. Ezt az MSZP-SZDSZ koalíciót megrázó Tocsik üggyel kapcsolatban mondta egy rádióműsorban – írta meg a 444.hu.

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2020. augusztus 03. 19:23
Személy szerint - a közéleti szereplése alapján - nem sok jót tudnék róla mondani, de hála Istennek, az Úr Jézus irgalma minden lehetséges mentőkörülményt megtalál.
Csigorin
2020. július 27. 21:59
a ferjenel, Kosa Levente professzornal meg vizsgaztam vegyipari geptanbol a BME-n. Rendes urge volt, otost adott.
bagira
2020. július 27. 21:01
Kádár korszakban kommunisták kegyetlenkedtek akasztottak népet kirabolták , ezek lettek dollárkommunisták Moszkvát felcserélték Brüsszelre , az eu meghálálta helytartó kommunistákat gazdaggá tették .
packó_
2020. július 27. 20:53
A Népszava fontosnak tartotta kiemelni, hogy a hölgy gojim volt. "Formabontó módon lett kommunista: keresztény középosztálybeli, értelmiségi családba született." Szerintem ez így kegyeletsértés volt az et.-nővel szemben. Isten nyugosztalja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!