Másfél milliárdot kap az EU-tól László Imre kerülete

2020. július 08. 17:25

A XI. kerület a támogatást egy online kulturális közösség létrehozására fordíthatja.

2020. július 08. 17:25
null

Az Európai Bizottság ötödik, egyben utolsó pályázati felhívásának eredménye szerint 11 európai város, köztük Budapest XI. kerületének innovatív kezdeményezése jut összesen 45 millió euró (mintegy 16 milliárd forint) uniós forráshoz az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból.

Az Európai Regionális és Fejlesztési Alapból az unió innovatív, fenntartható városfejlesztéssel kapcsolatos kezdeményezéseket támogat. Az uniós bizottság tájékoztatása szerint a budapesti XI. kerület (Újbuda) önkormányzata által beadott úgynevezett Cup 4 creativity című projekt az elnyert 4,3 millió eurós (1,53 milliárd forint) támogatást egy online kulturális közösség létrehozására fordíthatja.

A kezdeményezés keretében a szervezők fokozatosan bevonják az új közösség tagjait a könnyen hozzáférhető kulturális eseményekbe, illetve kreatív tevékenységekbe online, valamint személyes részvétellel is. A kerület a kulturális platform révén enyhíteni szeretné lakosai körében a fizikai és digitális magány jelenségét, amely az egyik legjelentősebb városi stresszfaktor - közölték. A budapesti XI. kerület mellett támogatásban részesül a belgiumi Brüsszel, Gent és Leiedal, a bulgáriai Szófia, a görögországi Halándri, az olaszországi Ferrara és Verona, a hollandiai Tilburg, a szlovákiai Kassa, és a spanyolországi Almería városa.

(MTI)

Nyitóképünk forrása: MTI/Koszticsák Szilárd.

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2020. július 16. 15:27
Ebbe talán még egy Adolf Hitler szobor is belefér, hiszen végül is Hitler is a gyarmatosítók ellen harcolt.
Tehetős Totó
2020. július 09. 07:44
...elbaszni szarságra.
tevevanegypupu
2020. július 09. 06:19
Gondolom ebből megy Gyurcsány nári egyetemére is..mint kulturális befektetésre..kicsit elvette kSoros ajándék egymilliójából, itt van most a következő támogatás László Mengelének, ami bőven fedezi a jelentkezők tandíját,ebéd plusz délutáni fagylaltozással meg orbánozással összekötve..Merkel Adolf jogállamisága megmentve..
Bell & Sebastian
2020. július 09. 00:22
Rosszat sejtek, megveszi belőle a Mandinert, csak elsőre-másodiknak nem jutott az eszébe ez a kacifántos név. Szégyenszemre be kell állnunk kommentelni Őrült Vincéhez tökfödőben. Metélni nem engedem magam, előre kijelentem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!