Kendernay: A Balaton nem egy lavór pénzes turistáknak!

2020. július 02. 16:16

Az LMP szerint a kormánynak a labdarúgás mellett a Balaton megóvására is költenie kéne.

2020. július 02. 16:16
null

Az LMP felszólította a kormányt, hogy ne csak a labdarúgásra és stadionokra költsön, hanem a Balaton megóvására és az azzal kapcsolatos kutatásokra is.

Kendernay János, az LMP társelnöke csütörtöki online sajtótájékoztatóján kijelentette: „a Balaton nem egy lavór pénzes turistáknak”, nem a globális turizmust kiszolgáló élménypark, hanem természetvédelmi rendelkezések által védett érték. Mint fogalmazott, „épp elég adót fizetünk”, hogy abból jusson a közös értékek megóvására.

Bírálta a kormányt, hogy nem hallgat a kutatókra, akik szerint például a folyamatosan magasan tartott vízállás káros a tó ökoszisztémájára, visszafordíthatatlan változásokat indíthat el. A jachtoknak ugyan kedvez ez a szint, de a nádasnak és a víz minőségének nem – közölte Kendernay János. Mint mondta, a kutatók ezért a Balaton vízszint-szabályozásának teljes átalakítását javasolják. A Balatont úgy kell megőrizni, hogy annak értékeit unokáink is élvezhessék – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2020. július 03. 10:19
A Balaton sajnos súlyosan beteg az emberi hülyeségektől. Azt végre sikerült elintézni,hogy megszűnjön a halászat,azonban azóta is mesterségesen telepítenek halakat a tóba,ami megzavarja a tó élővilágát. A Balaton képes kitermelni,és fenntartani a maga flóráját és faunáját. Nem kellett volna továbbá az autópályát úgy megépíteni,hogy elzárja a tavat a természetes tisztítójától a Nagyberektől. Ezenkívül nem szabad egy természetes állóvizet körbekövezni,mert az tönkreteszi a víz élővilágát. Ha a fentebb említett anomáliák nem lennének a Balaton egy tökéletes horgászparadicsom,és egy világviszonylatban is kiváló üdülőhely lehetne,ami rekordbevételt hozhatna az országnak. Persze ehhez elsősorban a partot kellene megtisztítani 1 Km széles sávban,minden ingó és ingatlan tárgyat eltüntetve onnan. A vízszint csökkentése biztos,hogy rossz.
Kiscsillag
2020. július 03. 06:56
"épp elég adót fizetünk, hogy abból jusson a közös értékek megóvására" Éppen elég adót fizetünk, hogy egy szakértok és progamnélküli törpepárt semmihez sem érto buta politikusát ne kelljen eltartani.
zakar zoltán béla
2020. július 02. 21:59
Lavórka
nyugalom
2020. július 02. 21:39
Kinyitja a szajat es azt hiszi, politikus! Hanyan is vannak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!