Karácsonyék miatt egymilliárdos uniós támogatástól esett el a főváros

2020. július 13. 14:30

Demszky 1993-ban megígérte, Tarlós 2012-ben megvalósította, Karácsony 2020-ban elbaltázta – összegezte a történteket a PestiSrácok.

2020. július 13. 14:30
null

Az uniós források közvetlen önkormányzatoknak való juttatása mellett rendre kiálló fővárosi városvezetés hibája miatt hatalmas uniós forrástól esett el a főváros – írta meg a PestiSrácok. A portál emlékeztet, hogy a csepeli gerincút első szakaszát Tarlós István vezette Fővárosi Önkormányzat és Németh Szilárd vezette Csepel Önkormányzata megvalósította. A 2. és 3. szakasz tervezésére, előkészítésére Borbély Lénárd Csepel polgármestere és Tarlós István megállapodása alapján 400 millió forint saját fővárosi forrást biztosítottak. Ez a munkák elkezdéséhez elegendő volt, de a teljes kiviteli tervek elkészítéséhez már nem. Ezért a kormány, fontosnak ítélve ezt a fővárosi fejlesztést és Budapestet támogatva befogadta az Unió által finanszírozott CEF projektlistába.

Ezzel lehetősége nyílt a fővárosnak 900 millió + Áfa forrás megpályázására, amelyet kikötőfejlesztésre költhettek volna. A Fővárosi Közgyűlés a februári döntésén el is fogadta, hogy pályázzanak és biztosította hozzá az önrészt. Csakhogy a pályázat elkészítése során durva hibát követett el a Karácsony-féle vezetés, ugyanis nem kikötőfejlesztésre, azaz a kikötőhöz kapcsolódó, annak megközelítését szolgáló útfejlesztésre pályáztak, hanem simán beadták, mint útfejlesztés. Ezért – érthető módon – az Európai Bizottság a kiértékelési jelentésben nem tesz említést a Főváros és a BKK csepeli gerincút befejező ütemeinek teljes előkészítését célzó projektjavaslatról, mivel téves benyújtás miatt azt részletesen nem értékelték, mivel „Kikötő” helyett a „Közút” alprioritásba került benyújtásra, ahol a pályázat nem volt támogatható.

(Nyitókép: Karácsony Gergely főpolgármester érkezik a Fővárosi Közgyűlés ülésére 2020. június 24-én.
MTI/Szigetváry Zsolt)

Összesen 196 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BossN
2020. augusztus 28. 21:46
Karácsony azonnal mondjon le!
BőröndÖdön
2020. július 14. 09:16
A Tusk nagypapa pedig náci volt,ugye,kedves prosti srácok...:)
Kala pál
2020. július 14. 07:51
Büszkén vigyorog: -okos vagyok, egyedül megtaláltam az üléstermet!
Zsolt75
2020. július 14. 06:43
Nem biztos, hogy véletlen volt. Az önrészt könnyebb ellopni, mint a beruházásra kapott összeget.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!