A családok használt ingatlan vásárlásához, korszerűsítéséhez – kombinált támogatás esetében – 7,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényeltek, a meglévő otthon korszerűsítése esetén pedig 2,6 millió forintot kértek átlagosan.
Gyopáros Alpár felidézte: a falusi csokról szóló szabályozás 2019. július 1-jén lépett életbe, és egy évvel ezelőtt ezekben a napokban küldték be a családok a pénzintézetekhez az első támogatási kérelmeket. A kormánybiztos elmondta: a falusi csok nem az egész ország területén igényelhető otthonteremtési támogatási forma, a kormányrendelet alapján 2486 magyarországi településen kérhető. Ezek azok az 5000 fő alatti települések, amelyeken a rendelet megjelenése előtti évtizedekben tartósan csökkenő volt a lélekszám. A vállalt gyermekszámtól függően a vissza nem térítendő támogatás akár 10 millió forint is lehet. A már meglévő otthonok is bővíthetők, korszerűsíthetők, ez esetben akár 5 millió forint is lehet a vissza nem térítendő juttatás. Emellett komoly kamattámogatási hitellehetőség is a családok rendelkezésére áll – hívta fel a figyelmet Gyopáros Alpár. Megjegyezte: tanyáknál a támogatás igénylése független attól, hogy az melyik településhez tartoznak közigazgatásilag.
Új elem január 1-jétől, hogy a falusi csok településein 5 millió forintig áfa-visszatérítési támogatásra is jogosultak a családok. Ha egy család igénybe veszi a vissza nem térítendő támogatást, mellé a kamattámogatott hitel lehetőségét és az áfa-visszatérítési támogatást, akkor mindezeket egyidejűleg kell igényelni a pénzintézeteknél. Gyopáros Alpár összegzése szerint a falusi csok a gyermekvállalást ösztönző támogatási forma, amely egyúttal segíti az otthonteremtést, élénkíti a lakáspiacot, segíti az építőipart. Számításai szerint ha minden támogatási formát figyelembe vesznek, akkor három gyermek vállalása esetén akár 40 millió forint is kérhető, beleértve a falusi csokot, a babaváró támogatást, a vissza nem térítendő juttatást és az áfa-visszatérítést.