Csökkenéssel kezdhet a budapesti értéktőzsde

2020. július 16. 08:52

Az OTP átlépheti a 11 ezer forintot a következő napokban.

2020. július 16. 08:52

A nemzetközi hangulathoz igazodva csökkenéssel kezdhet csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Varga Zoltán a vezető részvények mozgásában nem lát egyértelmű irányt, de hozzátette, hogy hosszabb távon mindegyik nagy kibocsátó erősödhet. Az OTP átlépheti a 11 ezer forintot a következő napokban, míg a Mol már stabilan 1800 forint fölé erősödött – írta a szakértő.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 280,16 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 35 371,88 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama erősödött az előző napi záráshoz képest. A Mol 14 forinttal, 0,78 százalékkal 1810 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,37 százalékkal 10 850 forintra nőtt, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,32 százalékkal 385 forintra emelkedett, forgalma 234,4 millió forint volt. A Richter-papírok ára 50 forinttal, 0,77 százalékkal 6510 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

(MTI)

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!