„Az Index-ügy nem sajtószabadság kérdése, hanem politikai ügy” – Békés és Pető vitáztak

2020. július 30. 21:30

A MagNet Ház hangulatos kerthelyiségében ült le egy könnyed nyáresti vitára Békés Márton és Pető Péter. A beszélgetés során előkerült többek között az Index-ügy, a sajtó járvány alatt tanúsított magatartása, a kultúrharc és Magyarország elmúlt tíz évének gazdasági teljesítménye is.

2020. július 30. 21:30
null
Ádám Rebeka Nóra
Ádám Rebeka Nóra

A Transzparens Újságírásért Alapítvány soron következő vitaestjén Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a Kommentár folyóirat főszerkesztője és Pető Péter, a 24. hu főszerkesztője ült le egy asztalhoz Partos Bence moderálása mellett.

Békés Márton a vitát egy Nietzsche idézettel nyitotta:Válassz magadhoz illő ellenséget” – mondta ezt mintegy gesztusképpen Pető Péternek, aki pedig elárulta, hogy ő maga is rendszeres olvasója Békés írásainak.

Koronavírus

A vita első blokkja a koronavírus okozta kihívásokra reflektált. A meghívottak azt fejtegették, hogy valóban hiszterizált-e a média a vírus kapcsán. A 24.hu főszerkesztője szerint nem beszélhetünk hiszterizálásról, hiszen ez az időszak egy teljesen új helyzet volt minden ember számára, amire senki nem volt felkészülve, nem voltak jól bevált megoldások. Pető elmondta, hogy sok médium a leglátogatottabb napokat produkálta a járványidőszak alatt.

– emelte ki a főszerkesztő, aki szerint sok kérdésre menet közben születtek válaszok, olykor idővel egymástól teljesen eltérőek is akár, például olyan kérdésekben, hogy szükséges-e a maszkviselés vagy sem.

A Kommentár főszerkesztője szerint Petőnek igaza van abban, hogy elképesztően megnövekedett a híréhség és az információigény a vírus ideje alatt az olvasók részéről, szerinte azonban az ellenzéki médiumok narratíváját és az ellenzéki pártok véleményét egy idő után már nem lehetett megkülönböztetni egymástól. „Sokszor konkrétan nyílt hangulatkeltés ment, és már nem lehetett tudni, hogy Hadházy Ákos véleményét, vagy egy ellenzéki lap narratíváját olvashatjuk éppen – fogalmazott.

Index-ügy

Békés szerint egyértelmű, hogy az Index-ügy

nem sajtószabadság kérdése, hanem egy politikai ügy.

Hogy ez ki által kreált, vagy ki által generált politikai ügy, azt még egyelőre nem tudjuk, ahogy azt sem, hogy ezzel ki fog jól járni. Ez a jövő kérdése, hiszen részleteket nem tudunk, sötétben tapogatózunk” – mondta. Hogy az Index milyen módon alakult át az évek során, azt néhány portál elég jól összeszedte. A Terror Háza kutatási igazgatója úgy gondolja, hogy a helyzet egész egyszerűen az, hogy két oligarcha harcol egymással a portálért, amely küzdelemben üzleti titkok kiszivárogtatása semmiképpen nem tesz jót.

Szerintem az Index szerkesztőségének harcolnia kellett volna. Ráadásul illett volna korrekten tájékoztatni az olvasóikat arról, hogy ténylegesen mi folyik a portálnál” – összegezte Békés. „Az mindig nagyon sajnálatos, ha emberek munkahelye megszűnik,

Hozzátette: sok sajtó-átalakulás zajlott már az elmúlt tíz évben, de azok mégsem így történtek. Békés szerint ez azért zajlott így, mert most a dolgozók inkább felálltak, ahelyett, hogy harcoltak volna. „Még az is előfordulhat, hogy egyszer te is átalakítod majd a szerkesztőséget” – címezte a 24.hu főszerkesztőjének.

Pető ellenben úgy fogalmazott: érdekes módon a legnyereségesebb újságnál döntöttek úgy, hogy átalakítások szükségesek. „Ahogy érdekes az is, hogy ilyenkor olyan tanácsadók jelennek, meg mint például Vaszily Miklós, aki korábban már lemenedzselte az Origo átalakítását, illetve az Echo TV-hez is köthető volt a neve.” A 24.hu főszerkesztője szerint a helyzet az volt, hogy az Indexnél eljött egy olyan pont, amikor úgy érezték, hogy nem tudják megvédeni a függetlenségüket a felsőbb akarattól. Kiemelte: amikor az emberek kormányzó pártot választanak maguknak egy szabad választáson, azt választják, akiről azt gondolják, hogy jól fogja irányítani az országot, ez pedig pont ugyanolyan, mint amikor a szabad nyilvánosságban választanak maguknak újságot az emberek az alapján, hogy ki az, aki megfelelően fogja informálni őket.

– állítja Pető – „és igen, lehet, hogy lesz majd olyan, hogy át fogom alakítani a szerkesztőséget, de azt én fogom tenni, az Index esetében nem ez történt, hiszen nem Dull Szabolcs szerette volna átalakítani, hanem valakik kívülről” – tette hozzá válaszul Békés felvetésére.

– jelentette ki Pető, ugyanakkor hozzátette: az indexesek maguk nagyon jól tudják, hogy meddig van Index. Meddig ugyanaz a portál, mint ami volt. „Én azt gondolom, hogy lehet csinálni átalakítást egy szerkesztőségen belül, de ezt a dolgozóknak nem kötelező elfogadnia.

Kultúrharc

Meg lehet-e nyerni a kultúrharcot?

– tette fel a kérdést Partos Bence.

„Ha úgy fogjuk fel ezt az egészet, mint egy kulturális harcot szekuláris és vallásos, jobb és baloldal között, az szerintem nem jó” – fogalmazott Békés. A valódi kultúrharc nem értelmiségiek politikai proxy-háborúja kellene, hogy legyen, vagy harc bizonyos tanszékekért, hanem rengeteg olvasás, írás, és beszélgetés. Gondolatok sulykolása, ismétlése. Kulturális többség megteremtése, először ideológiai alapon, majd később arra építeni a politikai többséget. „Kulturális hegemóniát kell teremteni, ugyanakkor valamiféle konszenzusra is szükség van. Jelenleg küzdelem folyik ezért a progresszív és a konzervatív oldal között” – magyarázta.

Pető egyetértett a Kommentár főszerkesztőjével abban, hogy konszenzusra szükség van. „Én mégis megdöbbenve olvasom néha a Magyar Nemzetben megjelent cikkeket, amelyek kicsit sem törekszenek a konszenzusra” – jegyezte meg. A főszerkesztő szerint a jelenlegi kultúrharc inkább erőforrásokról szól, mint teljesítményről.

Békés végül a nyelvi harc fontosságáról is beszélt. „A kultúrharc nyelvi regiszterében van egy olyan gond, hogy a liberális oldalt jelenleg egy kozmopolita nyelvi hegemónia uralja. Ez a jobboldalon másképp van, ez egy plurálisabb oldal” – fogalmazta meg.

Gazdaság

A vita végén az elmúlt tíz év gazdasági eredményeit vitatták meg a felek. Békés szerint az elmúlt tíz évben az ország szuverenitásának visszavétele zajlott. „Mára képesek vagyunk például bármilyen nagy világeseményt megszervezni, ezt ugye úgy fogalmazták meg, hogy

A Kommentár főszerkesztője szerint „most ott tartunk, hogy egy öntudatos, erős Magyarország, egy öntudatos és erős Közép-Európát tud maga körül.Úgy véli, amíg Magyarország egy kívülről irányított helyzetben volt, addig a határon túli magyarság és a V4-ek megerősödése is válságban volt, amióta viszont megszűnt ez a fajta függés, azóta a szomszédainkkal is sokkal jobb lett a viszony.

„Én összességében ezt a tíz évet nem látom annyira jónak, noha kétségkívül vannak olyan sikerei, amelyeket nem lehet elvitatni. Az elmúlt években a gazdaság valóban stabil volt, és megszüntették a hiányt” – mondta Pető Péter. Szerinte Orbán felismerte azt, hogy szélesebbek a lehetőségek, ha nem vagyunk rászorulva valamiféle külső mentőövre. „A stabilitást valóban megteremtették. Ilyen értelemben valóban jobb a gazdaság mint 2008-9-10-ben, amikor éppen összeomlott, és az ország egy nagyon rossz helyzetben várta a világválságot.” A főszerkesztő ezeket az eredményeket tehát nem vitatta, azonban hozzátette, hogy arról azért ne feledkezzünk meg, hogy amíg itthon tízéves sikerekről beszélünk,

addig az Unió húsz legszegényebb régiója közül négy magyar.

Komplett Kelet-Magyarország az Európai Unió legnyomorultabb területei között van” – jegyezte meg. 

***

A vitaest végén a meghívott vendégek a belépőjegyek összegét egy alapítványnak szerették volna felajánlani. Ebben végül konszenzus született köztük, így végül a Farkas János Alapítvány támogatása mellett döntöttek, akik hátrányos helyzetű cigány fiatalok megsegítéséért dolgoznak.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2020. július 31. 11:37
Mondjuk ki világosan, hogy a függetlenség és a médiaszabadság tulajdonképpen a tulajdonosra vonatkozik, nem pedig a főszerkesztőre, a szerkesztőkre, vagy az alkalmazott újságírókra. Az adott médiafórumnak olyannak kell lenni, amilyet a tulajdonos akar. Az Index gárdája tévedésben van, amikor ők akarnak dirigálni a feletteseiknek.
olajfa1
2020. július 31. 11:07
Szóljatok Gyuribácsinak hogy vegyen meg benneteket és etessen benneteket...
2020. július 31. 10:04
Pető Péternek: Máj. 4-én azt tudták írni a portáljukon, 30-40 ezret kell fizetni egy Covin-tesztért, ha kórházba megy vki, Ez nem igaz.1 óra múlva leszedték a "hírt", de addig már sokan ebből informálódtak, és még sok ilyen van a " független" sajtóban
Performan
2020. július 31. 08:51
"A cél az volt, hogy az olvasókat a legjobban, a leggyorsabban és a legszéleskörűbben tájékoztassuk" Ja, például arról, hogy március végére 60,000 fertőzött lesz, amit a kormány letagad :-) Ezek magukból kiindulva tényleg tök hülyének néznek mindenkit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!