A természetes tavakkal, köztük a Balatonnal összefüggésben kezdeményez népszavazást az MSZP három kérdésben – jelentette be az ellenzéki párt országos választmányának elnöke csütörtökön Fonyódon. Kunhalmi Ágnes az MSZP Facebook-oldalán követhető tájékoztatón azt mondta, 2010-ben indult, majd 2016-ban felgyorsult az a folyamat, hogy „az új tőkés burzsoázia, a fideszes oligarchák” elkezdték felvásárolni és „lenyúlni” az egész Balaton-partot, de több más tónál is megfigyelhető ez a folyamat. Hozzátette: a Balaton közös nemzeti kincs, eddig mindenki eljutott annak partjára, de most már egyre inkább az a tendencia, hogy „a kispénzű emberek” kiszorulnak a balatoni pihenőhelyekről.
Az ellenzéki politikus ismertette kérdéseiket: egyetért-e ön azzal, hogy a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandokra történő belépésért ne kelljen belépődíjat fizetni? Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra a 2020. augusztus 1-jén fennálló állapothoz képest építési és változtatási tilalmat rendeljen el? Egyetért-e ön azzal, hogy az Országgyűlés a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra elidegenítési és változtatási tilalmat rendeljen el? – hangzik a másik két kérdés.