Áder János köztársasági elnök elrendelte a központi költségvetés megalapozásáról szóló törvény kihirdetését hétfőn. Az államfő a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján közzétett elnöki nyilatkozatban emlékeztetett: az Országgyűlés július 3-án fogadta el a központi költségvetés megalapozásáról szóló törvényt, amely módosítja a kisadózó vállalkozások adózására (kata) vonatkozó szabályozást is. Felidézte: az elmúlt napokban három szakmai szervezet kérte, hogy a törvényt megfontolásra küldje vissza az Országgyűlésnek; a kezdeményezők szigorúnak, indokolatlannak minősítették a szabályozást, ami – véleményük szerint – túl nagy terhet ró a „katás” vállalkozókra.
A köztársasági elnök kifejtette: a vírusválságot követően a gazdaság élénkítése idején különösen fontos, hogy többletterhek ne nehezítsék a vállalkozók életét, ezért a törvénnyel kapcsolatos kritikát különös gonddal vizsgálta meg. Úgy vélte, két kérdést kellett feltenni: mi volt a szabályozás indoka és célja, valamint azt, hogy az új szabályok eredményezhetik-e az adóterhek drámai növekedését. Áder János kiemelte: 2013-ban az új adónem bevezetésekor az volt a törvényalkotó célja, hogy a sajátos piaci helyzetű, főként a lakosságot ellátó mikrovállalkozásokat támogassa, munkafeltételeiket könnyítse, adminisztrációs terheiket csökkentse. Ez a cél most sem változott, ugyanakkor az elmúlt esztendőkben néhány nagy cég visszaélt a szabályozás nyújtotta lehetőségekkel – szögezte le. Hangsúlyozta: a törvénymódosítás most ezt a jogszabályi kiskaput zárja be úgy, hogy a több mint 300 ezer kisadózó semmiféle változást nem fog tapasztalni, a korábbihoz képest nem kell több adót fizetnie.