Áder János az ukrán és a román elnökhöz fordult a folyószennyezések miatt

2020. július 07. 11:54

Az ígéretek ellenére nagy mennyiségű hulladék érkezik.

2020. július 07. 11:54

Levélben fordult Áder János államfő Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnökhöz a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék miatt. Áder János azt kérte a keleti szomszédos országok államfőitől, vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítása érdekében. A levelekben – amelyek kedden kerültek fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára – az szerepel: az elmúlt időszak áradásai az ígéretek ellenére ismét nagy mennyiségű műanyag palackot és más hulladékot sodortak át Magyarországra, amely jelenleg járványügyi szempontból is veszélyes, emellett mind a halászatot, mind a turizmust akadályozza, az élővilágra is súlyos hatással van és visszataszító is.

Az államfő mindkét elnöknek címezve megjegyezte: a magyar kormány több alkalommal kérte már a szomszédos országok hatóságainak segítségét, de azt részükről az együttműködés hangoztatásán túl kevés érdemi intézkedés és még kevesebb javulás követte. Ahogy arra Áder János rámutat: a szennyezés legfőbb oka, hogy a lakosság a folyók árterébe rakja le a hulladékát. A levelekből az is kiderül, hogy a Tiszán idén eddig 2258 köbméternyi szilárd hulladék érkezett és június 13. óta 938 köbméter vegyes uszadékot szedtek ki, míg a Szamosból 846 köbméter vegyes uszadékot, a hulladékmentesítést pedig már a gépek sem bírják.

Kiábrándítónak tartom, hogy a Tisza hulladékkal való szennyezése a sokszori fogadkozás ellenére sem hagyott alább, és immár tartós fenyegetést jelent a folyó törékeny ökoszisztémájára” – fogalmazott Áder János, aki a jelenségről azt írta: az nem méltó az európai normákhoz. Az államfő az ukrán elnököt arra is emlékeztette, hogy a problémára egyszer már felhívta a figyelmét tavaly.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyarok Pásztora
2020. július 07. 15:29
Na kíváncsi leszek az oláh válaszra.
Akitlosz
2020. július 07. 12:37
A megoldás a problémára a Tisza és a Kőrösök magyar folyókká tétele. Legyen úgy, mint régen volt! E tekintetben legalábbis.
MayorAnna
2020. július 07. 12:17
Most lenne értelme a sajátos sztálini természet átalakítás gyöngyszemének: megváltoztatni a Tisza/Szamos folyásirányát.
Ernie Pantuso
2020. július 07. 12:09
Fel kell húzni a határon úszóbólyát aztán hagy gyűljön felfelé nekik. De ezekkel mit lehet egyezkedni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!