A hatvani kórházra fordított 1,3 milliárd forint nagyobb részéből, mintegy 1,1 milliárd forintból a központi telephely nyílászáróinak cseréjét, a homlokzat teljes hőszigetelését, a műhelyépületek, a nővérszálló, a hotelépület hőszigetelését és fűtéskorszerűsítését végezték el a kivitelezők. További mintegy 200 millió forintot pedig az aszódi járóbeteg-szakrendelő energetikai korszerűsítésére fordítottak – közölte. Kiemelte: mindkét helyen lehetőség nyílt megújuló energia hasznosítására. Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt: a kormány 10 éve dolgozik azért, hogy a magyar egészségügy és benne a hatvani kórház megújuljon. Elindult 2010-ben egy három pillérre épülő fejlesztés, Amelynek része a bérek felzárkóztatása, a munkakörülmények javítása, a kórházi eszközök és berendezések korszerűsítése és az épületek megújítása, a hatékonyabb működés feltételeinek megteremtése – emlékeztetett.