Schneller Domonkos: Tarlós „kerékpárosbarátabb” volt, mint Karácsony

2020. június 17. 11:15

A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára szerint a főváros nem ér véget a Nagykörútnál.

2020. június 17. 11:15

Tudomásul kell venni, hogy a főváros nem ér véget a Nagykörútnál, a külső és a belső kerületekben élőknek ugyanaz az infrastruktúra jár – jelentette ki a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Schneller Domonkos arra reagált, hogy hétfőn a Magyar Hírlap azt írta, többévnyi előkészítés és több száz millió forintnyi ráfordítás után Karácsony Gergely főpolgármester döntése nyomán nem valósulhat meg a nyolcvan százalékban európai uniós forrásból finanszírozható dél-pesti kerékpárút, amely Csepeltől a XVII. kerületig épült volna.

A helyettes államtitkár azt mondta, őket nem tájékoztatta a Főváros vezetése a döntésről, amely előtt a kerületi vezetők is értetlenül állnak. Hozzátette, furcsállja, hogy míg a „kerékpáros-ellenesnek” kikiáltott Tarlós István előző főpolgármester elindította a bicikliút-fejlesztési programot, addig a „kerékpárosbarátnak” tartott jelenlegi városvezető nemhogy gyorsítaná ezt, hanem leállítja. Hasonlóan furcsa, hogy a nemrégiben megválasztott szentendrei polgármester egyik első intézkedése volt, hogy leállította a kerékpároshíd építését, amely nagyon fontos szakasza lett volna a hálózatnak – közölte. „Tehát én úgy érzem, hogy az elmúlt fél évben inkább visszalépés történt, miközben a kerékpárút-hálózat fejlesztésére nagyon nagy szükség van” – mondta Schneller Domonkos, hangsúlyozva, hogy Budapest ezen a téren le van maradva akár még a legközelebbi szomszédos országokhoz képest is. A helyettes államtitkár hozzátette: tárgyalásokat kezdeményez az érintett kerületek polgármestereivel a dél-pesti kerékpárút beruházás megmentése érdekében.

(MTI)

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alkaloidablog
2020. június 18. 22:22
A megoldás pofon egyszerű és nem ártana, ha a fidesz is értené: A városi kerékpárutak és általában a biciklisták _mindenkit zavarnak!_ Pontosabban fogalmazva a túlnyomó többséget. Ennek ellenére a balliberális oldalon jól láthtóan tülekedik egy tízezres, nagyon progresszív tömeg, akik identitást építenek a maguk biciklis életvitelére, nekik ezért a balos politikusok azt hazudják, hogy bicikli-pártiak. A fidesz fővárosi csapata erre azzal reagált, hogy megpróbálta a témát kivenni a baloldal kezéből és maga állt az élére a biciklis közlekedés fejlesztésének. Pápább akart lenni ebben a pápánál, ahogyan ez a közlemény is. A valóságban minden bizonyal már az ellenzéki városvezetés is rájött, hogy túlnyomó többségben vannak a bicikliseket gyűlölő normális emberek az ő választóik közt is, ezért okosan elcsalják a választási ígéretüket. Ezt kéne tennie a fidesznek is. Támadni és lehetőleg hosszútávon ellehetetleníteni a nagyvárosi biciklis őrületet. Végülis nem a hatvanas évek Pekingjében akarunk élni.
nempolitizálok
2020. június 17. 14:58
Ebben nagyon igaza van. Karácsony a bringájával csak a libsi lúzereket hülyíti.
írmag
2020. június 17. 12:57
Aalapszinten kellene belátni, hogy Tarlós István és ennek a Karácsonynak bármilyen összehasonlítása magyarellenesség!
Gyéressy Károly
2020. június 17. 12:42
Ez a fickó gondolom a Demszky-korszakban szereplő Schneller alporgármester fia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!