Orbán Viktor a Lánchíd-ügyről: „Szánalmasnak tartom, hogy pénzhiányra hivatkoznak”

2020. június 19. 07:08

A kormányfő beszélt a járványhelyzetről, a liberális imperializmusról és a Lánchíd felújításáról is szokásos péntek reggeli rádióinterjújában.

2020. június 19. 07:08

A kijárási korlátozások enyhítése kapcsán a miniszterelnök arról beszélt, hogy folyamatosan figyelik a járványügyi helyzetet. Úgy véli, Magyarország jobban teljesített, mint Nyugat-Európa, de hangsúlyozta, hogy a vírus továbbra is itt van, ezért óvatosnak kell lenni. Itt kiemelte Szlovéniát, ahol már három balkáni országból belépők tekintetében visszavezetik a 14 napos kötelező karantént.

– fogalmazott.

Most helye van az örömnek, örüljünk, hogy az első csatát megnyertük, hogy megmentettük sok tízezer ember életét, de ennek előfeltétele a fegyelmezettség és az összefogás volt, így amikor jön a vírus esetleges második hulláma, nem szabad elfeledkeznünk ezekről. Félni nem kell, örüljünk, ünnepeljünk, de álljunk készen arra, hogy a vírus visszatér. Magyarország nem fog habozni a kellő döntések meghozatalában – tette hozzá.

Az operatív törzs tovább működik, az országos tisztifőorvos jogosítványai megerősítették, orvosi eszközök a raktárakban vannak és bármikor bevethetőek. Emlékeztetett, Nyugat-Európában emberek haltak meg, mert nem volt elég lélegeztetőgép, vagy nem voltak kórházi ágyak. Magyarországon ezt látva, egyfajta katonai logika alapján előre felkészültünk és ez a tudásunk, tapasztalatunk jól fog jönni a következő időkben.

A liberális imperializmus nyugat-európai főparancsnoksága a Soros-hálózat

A nemzetközi politikai színtéren kétfajta szereplő van a miniszterelnök szerint: az egyik a nemzeti kormányok, a másik pedig az a nemzetközi csoport, akik birodalomba akarják gyömöszölni a nemzetállamokat. Európára nézve ma megdöbbentő képet kell látnunk – mondta a kormányfő. Régen a Nyugat mindig a jó dolgokat, a pozitívumokat jelentette, most viszont ha végigtekintünk Európán, azt kell látnunk, hogy emberek halnak meg, mert nem tudják őket ellátni és egy erőszakhullám söpör végig a nyugati világon. Európa négy legnagyobb gazdaságából hármat meg kell menteni.

A liberális imperializmus az, ami rá akarja erőltetni saját véleményét az egyet nem értőkre, legyen szó munkáról, családról vagy épp a migrációról. Orbán Viktor úgy látja, hogy ennek a liberális imperializmusnak a nyugat-európai főparancsnoksága a Soros-hálózat.

A politizáló szervezetek átláthatósága fontos ügy

A civiltörvényben hozott luxemburgi ítélet kapcsán a kormányfő azt mondta, hogy az azt megelőző nemzeti konzultációban résztvevők 90 százaléka támogatta a civil szervezetek átláthatóságát és még Luxemburgban sem merték azt mondani, hogy az átláthatósággal lenne problémájuk.

A kormányfő szerint a politikai életben részt vevő szervezetekre egységes szabályozás kell, hogy vonatkozzon, függetlenül attól, hogy van-e parlamenti képviseletük, így a pártokra és más politizáló szervezetekre ugyanolyan erejű szabályoknak kell vonatkozni.

– fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint „Magyarországon vannak a politikai életnek olyan szereplői, akik csökkenteni akarják Magyarország szuverenitását”. Ők azok, akik azt szeretnék, hogy a magyar emberektől minél több jogot Brüsszelbe szállítsanak, de a kormányfő úgy gondolja, hogy Magyarországon „a rendes emberek vannak többségben”, nem pedig azok, akik a nemzetközi színtéren hazájuk ellen beszélnek.

Magyarországra nézve a gazdasági válság kevésbé veszély, inkább egy lehetőség

A nemzeti konzultációt a „legfontosabb dolognak” nevezte a kormányfő. Nézete szerint a demokráciában egyetlen megfellebbezhetetlen eredmény van, ez pedig a választási eredmény. Viszont választás csak négyévente van, de a nemzetközi színtéren a csatákat nem csak négyévente vívják. Ezért szükség van arra, hogy folyamatosan egyetértési pontokat alakítsanak ki az emberek és a kormány között.

A gazdasági kihívásokról Orbán Viktor azt mondta, hogy nagy a baj Nyugaton, egyes országokban a nemzeti össztermék akár 10 százaléknál is nagyobb mértékben csökken, az államadósság pedig elszáll. Ez most nem tűnik nagy gondnak, mert a piacon rengeteg az „olcsó pénz”, de a gazdaság ciklikus működése miatt elkerülhetetlen, hogy az „olcsó pénzt” előbb-utóbb felváltja a drága pénz. Azok az országok pedig, amelyek 100 vagy 120 százalékos államadóssággal küzdenek, nem tudnak majd mit csinálni, és jönnek hozzájuk az uzsorások.

Számos uniós ország gazdasága „gyalázatos állapotban” van, ezért most Magyarország segít az uniós hitelfelvételben. „Magyarország esetében a veszély nem nulla, de sokkal inkább lehetőség, mint veszély” – fogalmazott.

Lánchíd-ügy

A Lánchíd felújításának meg nem kezdése kapcsán a kormányfő azt mondta, „vannak dolgok, amik meghaladják a mi értelmünket.” Ugyanakkor hozzátette, nem rossz szándékot lát, sokkal inkább szerencsétlenkedést. Ezért van szükség gyakorlati emberekre a városházán, mert ők tudnak cselekedni. 

A költségek ügyében a kormányfő úgy fogalmazott:

A főváros számláján 180 milliárd forint van, ezért a miniszterelnök nem látja, miféle pénzhiányról van szó.

(Mandiner)

Összesen 329 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr Diener Mann
2020. június 23. 08:21
Az a szánalmas, amit ez a pasas művel a közrádióban, közpénzen. Már ez a műfaj nonszensz, magának magyaráz egy műsorvezető előtt, aki képtelen őt cáfolni, nem is teheti meg, Itt láthatjátok az impotens hazudozó Orbán Viktort. Itt is.
youngboy
2020. június 20. 20:52
Karigeri: Kamugeri. Kamupipőke. Pipó (picsogó pojáca). Kamupipóka.
youngboy
2020. június 20. 20:45
Volt egy amerikai dal. 'Nineteen, nineteen' volt a refrénje, utalva a Vietnámban elhunyt amerikai katonák átlagéletkorára. A Kamupiőkének és moslékkoalíciójának a felelősségébe tartozó Pesti otthonban elhunyt 52 idős honfitársunk elpusztulása miatt érzett fájdalom és az emlékük is megérdemelne egy nemes 'ötvenkettő, ötvenkettő' refrénű rekviemet.
youngboy
2020. június 20. 20:35
Karigeri: Dumageri, Kamugeri, Ferigeri, Kamupipőke, Pipó (picsogó pojáca), Kamupióka, KG1F és még mi minden. Sajnos mind igaz. Te jó isten! Szerettük ezt a várost. Tarlós Pista bácsi a világ elismerten legélhetőbb és legvonzóbb városává tette. Most meg elég volt a moslékkoalíciónak nyolc hónap, és itt ez a borzalmas káosz, csőd, zűrzavar. Kénytelenek vagyunk egyre gyakrabban vidéki lakáshirdetéseket nézegetni. Nem lehet az, hogy ez még három évig így menjen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!