A jövő évi költségvetés gazdaságvédelem költségvetése lesz – jelentette ki a miniszter, aki emlékeztetett, hogy a kormány visszaépíti a 13. havi nyugdíjat, növekszik az első hat hónapra járó csecsemő gondozási díj a CSED, az édesanyák jövedelmük 100 százalékát megkapják, de az édesanya fizetése nőni is fog, mert nem kell járulékot fizetni. A KATA-adó szabályai idén nem fognak változni, de módosító indítványt nyújtott be a kormány, hogy a visszaélések megszűnjenek. Gyakorlatban úgy tudjuk megvalósítani, hogy 3 millió forint felett 40 százalékos adót kell fizetni – mondta el Gulyás Gergely.
A nemzeti konzultáció elindult, sokan már megkapták a kérdőívet – jelentette ki a miniszter. Úgy fogalmazott, arra kell készülnünk, hogy lesz második hulláma a koronavírus járványnak, emiatt fontos tudni a magyar állampolgárok véleményét. Hozzátette, a konzultációs kérdőívek kisajátítása bűncselekménynek minősül – utalva itt Hadházy Ákos és Szél Bernadett akciójára.
Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta, nem ért egyet a kormány a parkolási díjak emelésével, hiszen eddig is olyan összegek voltak, amelyek az autósokat a lehető legkevesebb parkolásra kényszerítették.