Fischer Ádám szerint a trianoni emlékezet önbecsapás

A maestro lekezelő és - finoman szólva - barátságtalan megnyilvánulása ellenére legyünk tárgyilagosak. A magyarság számára a "nemzet" és a nemzet birtokolta "terület" nem választható el egymástól, méghozzá már legalább 1100 éve. (Minden jel szerint már sokkal régebb óta, mert a nevezetes "Honfoglalás" csak az utolsó kárpát medencei magyar betelepülés volt.) Egyébként a legtöbb nép őshazájából felkerekedve hosszú utat tett meg végleges hazája megtalálásáig. A zsidóság két évezrede elvesztette a területhez kötődés élményét. (Vagy nyűgét?) Ennek egyik mozgatórúgója az időnként elkerülhetetlen fejvesztett menekülés volt. A pogromok minden időben és minden környezetben menetrendszerűen előfordultak. Micsoda véletlen! (Mellesleg a pogromokkal járó vérfrissítéseknek köszönhető a belterjesség miatti kihalás elkerülése.) Tehát tárgyilagosan meg kell értenünk, hogy egy zsidó a legnagyobb jóindulattal sem tudja megérteni a régóta egy helyben lakó nemzetek szülőföld iránti rajongó szeretetét. Ugyanígy a legnagyobb jóindulattal sem tudja megérteni az őslakónak a szülőföld elvesztése, meggyalázása felett érzett végtelen bánatát. Például számunkra nagy derültséget kelt egy egyenlítő közeli lakos rémálma, egy óriáskígyó támadásának veszedelme. Mi lekezelően megmosolyogjuk, pedig számára ez élet-halál kérdése. Már csak annyit várnánk el, hogy fordítva is gyakorolják a tárgyilagosságot.

Fisher Iván szavaihoz vajon mit szólt volna 3 magyar zeneszerző: Bartók, Kodály, Liszt Ferenc? Csakhogy ők zeneszerzők voltak, világhírnevet hoztak a magyar kultúrának és nem a migráns invázióval foglalkoztak.

Ezeknek a seggfejeknek mindig meg kell szólalniuk, ha nemzeti kérdés jön elő? Mitől ez a kényszer?

Jól van tekintetes művészúr, nem kell gyászolnia trianont. Én sem szoktam megemlékezni a holokausztról, mert engem meg az nem érdekel. Csak nem vagyok akkora bunkó, hogy az évfordulóján az ön orra alá dörgöljem. Még ha tudom is, hogy a hozzá kapcsolódó politikavezérelt gyász hazug.