Bangóné: Ma Magyarországon a betegek súlyosan kiszolgáltatottak

2020. június 20. 13:49

Az MSZP-s politikus szerint ma nem védi a betegek jogait senki.

2020. június 20. 13:49

Határozati javaslatot nyújtott be a parlamentbe az egészségügyi felügyelet rendszerének visszaállítása érdekében Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő, aki szombati online sajtótájékoztatóján azt mondta: ma Magyarországon a betegek súlyosan kiszolgáltatottak.

Az MSZP-s politikus szerint ma – az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetése óta – nem védi a betegek jogait senki, sehova nem tudnak fordulni, ahol a jogaikat érvényesíthetnék. Hozzátette: a határozati javaslat mellett a 2021-es költségvetésben a felügyelet finanszírozási hátterét is megteremtené az MSZP. Tájékoztatott, hogy a napokban fejezte be a Nemzeti Népegészségügyi Központ a tatabányai kórházban folytatott vizsgálatát, amelyben a tragikus hirtelenséggel elhunyt 33 éves édesanya ügyét vizsgálták. Ez megállapította, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos döntésnek nincs köze az édesanya halálához, a vizsgálat eredménye szerint azonban a kórház dokumentációs hibákat követett el és „orvosi műhiba esete is fennáll” – ismertette.

Az ellenzéki képviselő azt mondta: mindegy, hogy a vírussal kapcsolatos elhibázott rendelkezésekbe, vagy az egészségügy általános helyzetébe halt bele az édesanya, mindkét esetben az egészségügyet felügyelő miniszter, Kásler Miklós a felelős. Hozzátette: a vizsgálat részleteiről több írásbeli kérdést is benyújtott az emberi erőforrások miniszteréhez, valamint kikéri a minisztériumból a vizsgálati anyagot is.

Az MSZP szeretné látni, hogy az elmúlt időszakban hány esetben fordult elő, hogy egészségkárosodást szenvedett valaki „csak azért, mert nem kapta meg a megfelelő egészségügyi ellátást” vagy hányan halhattak bele abba, hogy nem kaptak ellátást, illetve hazaküldték őket a kórházból. Bejelentette, hogy az alapvető jogok biztosához fordult, mert a koronavírus-járvány kihívásaira Magyarország több olyan választ adott, amely „alapjogi szempontú vizsgálatot tesz szükségessé”. Ezek közt említette az állami egészségügyi ellátások körének korlátozását és a kórházi ágyak felszabadítását.

(MTI)

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2020. június 21. 14:35
Ez a buta liba csak tudja, Athinatol tajekozodik, mint timi meg kóros!
confitür
2020. június 21. 12:42
Kedves Bangóné Borbély Ildikó ! Ha Önök kormányoznának, nem is lennének betegek. Csak egészségesek,meg halottak. Aki megbetegedne annak vége. Emlékezhetünk rá : vizitdíj , kórházi ágyszám csökkentés , nagy munkanélküliség nyugdíjelvonás stb stb. Természetesen van hova fejlődni az egészségügynek,de sokkal hatékonyabb mint a szoci kormányok idején volt.
Kristály
2020. június 21. 06:45
300 ft orvosi dij alkalmanként 1000 ft korházi napi dij ez kellene visszasirjuk ,mindenki a korházak parkjában hemperegtek volna a fájdalomtol nézzél már tükörbe és köpd magad szembe.
lendvaiildiko
2020. június 21. 06:35
Hüje tyúk... Kozozs és német atina igazi tarsa
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!