Az LMP megoldaná a közalkalmazottak problémáját

2020. június 23. 10:01

A párt a közalkalmazotti bértábla egységesítését kezdeményezi.

2020. június 23. 10:01

Meg kell védeni a közalkalmazotti státuszt, egységesíteni és egyszerűsíteni kell a bértáblájukat, és meg kell fizetni a végzettséget, valamint a munkában eltöltött időt is – mondta az LMP országgyűlési képviselője a közalkalmazottak világnapján, kedden tartott online sajtótájékoztatóján.

Ungár Péter kijelentette: a közalkalmazottak nagy része ma nem keres többet, mint a garantált bérminimum, hiszen a bértáblában már alig érvényesül például az, ha valakinek felsőfokú végzettsége van, de a munkában eltöltött évek sem emelik lényegesen a jövedelmet. Az LMP ezért diplomás garantált bérminimumot javasol – közölte. Szerinte a közalkalmazotti bértábla túlkomplikált, semmi nem indokolja például azt, hogy az azonos végzettségű egészségügyi dolgozók jövedelme eltérjen a szociális szektorban foglalkoztatottakétól. Az LMP ezért ennek egységesítését kezdeményezi, ami azonnali béremelést jelentene a szociális dolgozóknak.

Meg kell védeni a közalkalmazotti státuszt! – hangoztatta az ellenzéki politikus, bírálva, hogy a kulturális dolgozók már elveszítették azt.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marica61
2020. június 23. 13:27
ismét megszolalt likbol a gödör
civis72
2020. június 23. 11:13
inkább meg kéne szüntetni a felesleges sóhivatalokat
Magnólia
2020. június 23. 10:39
Az ismereteim hiánya miatt kérdezem, szeretem azokat bővíteni, milyen munkát végez a közalkalmazott-köztisztviselő akinek középfokú vagy felsőfokú végzettsége van. Tudom a google a jó barátom, de jobban szeretem a valódi példákat. Köszönöm az értékes segítséget.
tigristank
2020. június 23. 10:20
Ebben egyetértek Ungárral. A közalkalmazotti-köztisztviselői bértábla 2008 óta be van fagyasztva. Ma akinek nincs felsőfokú végzettsége, minimálbéren van. Némelyek 35 éves munkaviszonnyal. Tényleg rendezni kellene a dolgokat, így vagy úgy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!