Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Úgy látjá, hogy a kormány nem tud szembenézni az ország valódi problémáival – írta meg a Híradó.hu.
Mindezt a költségvetési bizottság DK-s elnöke közölte egy szerdai, budapesti sajtótájékoztatón. Varju László azt mondta, az elmúlt hetekben bemutatták, hogy hogyan képzelik el az ország jövőjét. Saját javaslataikat sorolva kiemelte a pedagógusok és a szociális területen dolgozók béremeléséről, valamint a méltányossági nyugdíj növeléséről szóló módosító indítványaikat. A képviselő kitért az alapvető víz-, gáz- és áramhasználat ingyenessé tételére, kérte, hogy az állami és az egyházi iskolák között ne tegyenek különbséget, valamint megemlítette a családi pótlék növelésének szükségességét – közölte a Híradó.hu.
