Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyértelmű, miben reménykedik Brüsszel – mutatott rá az elemző.

A gazdaságvédelmi akcióterv fő célja a munkahelyek megvédése – emelte ki a miniszter.
Megduplázza a kormány annak az eddig 50 milliárd forintos támogatási programnak a keretösszegét, amelyet olyan magyarországi vállalatoknak indított, amelyek idén beruházásokat hajtanak végre, és ezáltal megőrzik a munkahelyeket – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter azt írta: a programra eddig 407 vállalat jelentkezett és jelentett be 198 milliárd forintnyi beruházást, amellyel 73 ezer munkahelyet tartanak meg. A program tehát sikeres, ezek a beruházások jó alapot adnak a gazdaság újraindításához – hangsúlyozta. Hozzátette: a gazdaságvédelmi akcióterv fő célja a munkahelyek megvédése, a kormány ennek alapján indította a programot.

(MTI)
