A Police.hu hétfőn közölte: „Rémhírterjesztés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 64 éves férfival szemben. A gyanúsított az egyik legnagyobb közösségi oldalon 2020. április 28-án tett közzé egy bejegyzést. A posztban a férfi többek között leírta azt is, hogy az ország vezetése szándékosan időzítette a koronavírus tetőzésének idejére a kijárási korlátozás megszüntetését. Amely véleménye szerint tömeges megbetegedést eredményezhet. A közzétett bejegyzéshez rövid időn belül tizenkilencen hozzászóltak, és tizenegyen meg is osztották. A szerencsi rendőrök a nyomozás során azonosították az elkövetőt, akit 2020. május 12-én reggel elfogtak, majd gyanúsítottként hallgattak ki.”
A férfi a 444-nek utána azt nyilatkozta: „Reggel 6-kor házkutatási engedéllyel érkeztek, kérdezték, én írtam-e ezt a dolgozatot. Semmit nem tagadtam, vállalom érte a felelősséget, mert semmi olyan nincs benne, ami gátolná a vírus elleni védekezést. Ebben hír sincs, nem hogy rémhír, ez inkább egy filozófiai okfejtés.” A lap szerint a férfi úgy érzi, a rendőrök korrektül bántak vele, és neki úgy tűnt, hogy se a rendőrök, se az ügyészek nem tudták, hogyan kellene értelmezni esetében a rémhírterjesztést. A