A járványügyi adatokat ismertetve Müller Cecília elmondta, a járvány kezdete óta 3641 embernél igazolták a fertőzést, az aktív fertőzöttek száma 1659, az elmúlt 24 órában hárman haltak meg a betegséggel összefüggésben és 43 új igazolt fertőzöttet regisztráltak. Növekszik a gyógyultak száma, ők 1509-en vannak, kórházban 510 embert ápolnak, közülük 27-en szorulnak gépi lélegeztetésre – ismertette.
Azt mondta, a számadatokból látszik, hogy csökkenő tendenciát mutat az aktív fertőzöttek száma, „apró elmozdulások, változások” ugyan vannak, de tendenciaszerűen csökken az aktív fertőzöttek száma, a járvány lefelé tartó időszakában vagyunk. A 43 új esetből 16-ot Budapestről jelentettek, Fejér megyéből kettőt, Hajdú-Bihar, Nógrád és Jász-Nagyunk-Szolnok megyéből egyet-egyet, Komárom megyéből 8-at, Pest megyéből 4-et és Zala megyéből 10-et. A 16 fővárosi fertőzött közül négy az Óhegy utcai szociális otthon lakója, míg a Zala megyei tíz esetből négyen a Külső-Kórház utcai szociális otthonból kerültek ki. Ezenkívül szintén Zala megyében találtak egy családot, ahol három embernél lett pozitív a teszt eredménye; minden esetben folyik a járványügyi vizsgálat.
Müller Cecília elmondta azt is: a fertőzöttek megoszlását nézve a 100 ezer lakosra jutó esetszám 37,3. Jelentős különbségek vannak az egyes megyékben: Budapesten ez a szám 98,5, Zala megyében 89,7, Fejérben 86,9, Komáromban 71,5, Pest megyében pedig 39,1.