Menczer: Továbbra is cél az elegendő védőfelszerelés biztosítása

2020. május 05. 09:21

Az államtitkár ismertette, hogy a védőfelszerelésekért verseny folyik, azokért az egész világ Kínában áll sorban.

2020. május 05. 09:21

A koronavírus-járvány második szakaszában is az a cél, hogy minden pillanatban legyen elegendő egészségügyi védőfelszerelés a „frontvonalban” dolgozóknak – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Menczer Tamás elmondta: a járvány elleni védekezés kezdete óta mintegy 100 millió maszk és 56 millió egyéb védőfelszerelés – például kesztyű, overall – érkezett Magyarországra. Az eszközök beszerzése folyamatos, mert jelenleg nincs vakcina a vírus ellen, tehát hosszú védekezésre kell készülni – tette hozzá. A kínai vezetők értékelik, hogy Magyarország fair, kiegyensúlyozott külpolitikát folytat, és nem avatkozik bele a belügyekbe, ezért többször is biztosítottak bennünket arról, hogy támogatják a magyar eszközbeszerzést – emelte ki.

Jók az esélyeink a válság utánra

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a járvány utáni világgazdasági versenybe Magyarország jó esélyekkel száll majd be, jó kiindulási alapról indul, mivel tavaly a magyar gazdasági növekedés volt a legjobb az Európai Unióban. Az Orbán-kormány 2010-ben egy válsággal már megküzdött: több mint 850 ezer munkahelyet teremtett, így a járvány előtt már több mint 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon – mondta. Hangsúlyozta: a kormány célja, hogy segítse a munkahelyek megőrzését, és annyi munkahelyet teremtsen, ahány a járvány miatt megszűnik, mert az ellenzékkel szemben a kormány politikája az, hogy az embereknek nem segélyt, hanem munkát kell adni.

Menczer Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy vélekedett: az ellenzéki politikusok időről időre támadják a védekezésben dolgozókat, pedig a járvány idején összefogásra lenne szükség, de a támadások ezt ellehetetlenítik. A védőfelszerelésekkel kapcsolatban kitért arra: a lehető legjobb minőségű termékek beszerzésére törekednek; minden védőfelszerelés megfelel az uniós szabványnak, CE minősítéssel rendelkezik, és használható a védekezés során.megfelelnek az uniós szabványnak, CE minősítéssel rendelkeznek, és használhatók a védekezés során.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I.E.D.
2020. május 05. 11:20
Mindennap csillió- millió érkezik Kínából, járványgörbe laposra van kalapálva- oszt' még mindig nincs elég? Most akkor ez hogy?
night watch
2020. május 05. 09:55
Franciaországban több száz millió maszkot gyüjtöttek össze a hipermarketek (Auchan, Leclerc, stb), hogy mától piacra dobják, de az egészségügyi érdekképviseletek rekviráltatni akarják a készleteket, mert az egészségügyi dolgozóknak nem jut elég.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!