Pillanatnyilag négy – eredetileg súlyos és krónikus – betegen alkalmazzák a vérplazmás kezelést a koronavírus ellen kísérleti terápiaként. Mindenki, aki kapja a kezelést, már jó állapotban van; vagy lekerült a gépről, vagy még rajta van, de nem romlik az állapota – nyilatkozta a növekedés.hu-nak Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója.
A szombaton megjelent interjúban a főigazgató elmondta, a vérplazmakezelés egyelőre kísérleti szakaszban van, ami azt is jelenti, hogy nincs pontosan meghatározott protokollja. Kitért arra is, hogy valószínűleg genetikai tényezők is szerepet játszanak a betegség lefolyásában. Több családot is kezelnek, ahol egészen más lefolyású a betegség az egyes családtagoknál. Az alaphelyzet az, hogy az idősek nehezebben, a fiatalabbak könnyebben vészelik át a kórt. Van, ahol az édesapa intenzív osztályon van, a fiatalok közül az egyik súlyos beteg, de nem igényel intenzív ellátást, a testvére szintén beteg, de állapota nem súlyos, otthon vészeli át a betegséget – ismertette.