A mostani szezonban már kétszer találkoztak egymással a csapatok: novemberben a Nagyerdei Stadionban a Ferencváros talán szezonbeli legjobb mérkőzését játszotta és 6:1-re diadalmaskodott, majd február utolsó napján hazai környezetben 2-0-ra nyert.
A Magyar Kupában a legjobb négy között járnak a csapatok: a címvédő MOL Fehérvár FC a bajnokság meglepetéscsapatához, a Mezőkövesdhez látogat. Az OTP Bank Ligában ebben a „felállásában” gól nélküli döntetlenre végeztek a csapatok, míg Fehérváron 2-1-es hazai siker született. A másik ágon az egyetlen, papíron még másodosztályú csapat, az MTK Budapest – amely az NB II befejezése miatt hivatalosan már feljutott – a tavalyi döntős Budapest Honvédot fogadja. Érdekesség, hogy a kispestiek stadionjuk felújítása miatt eddig éppen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játszottak. Éppen ezért, ennek a párharcnak a keddi visszavágóját majd a Puskás Arénában rendezik.
Az M4 Sport minden találkozót élőben közvetít.