Farkas Örs: A fővárosi fenntartású idősotthonok minden tizedik lakója igazoltan fertőzött

2020. május 09. 12:38

Karácsony Gergely főpolgármester a Pesti úti idősotthon kapcsán már hetek óta próbálja másokra tolni a felelősséget – fogalmazott a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője.

2020. május 09. 12:38

Karácsony Gergely főpolgármester a Pesti úti idősotthon kapcsán már hetek óta próbálja másokra tolni a felelősséget, de nem egyedi esetről van szó – fogalmazott a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője közösségi oldalán szombaton. Farkas Örs bejegyzésében hangsúlyozta: míg a nem fővárosi fenntartású otthonok gondozottjainak egy százaléka sem fertőzött, addig a fővárosi intézmények minden tizedik lakója igazoltan az. Szomorúnak nevezte azt is, hogy az országban elhunytak közül minden hatodik a főváros fenntartásában lévő otthonban élt. Karácsony Gergelynek üzenve azt írta: leleplezhet leveleket, háríthatja a felelősséget, kesereghet a médiában az őt ért támadások miatt, de a tények magukért beszélnek.

Farkas Örs a bejegyzéshez megosztott egy grafikont is az idősotthonok járványügyi adatairól. A kategóriák teljes létszámához viszonyító grafikon szerint a fertőzött dolgozók száma a fővárosban 1,5 százalék, országosan 0,1 százalék, a fertőzött ellátottak száma a fővárosban 10,2 százalék, országosan 0,6 százalék. A kórházi ellátásra szoruló ellátottak száma a fővárosban 4,7 százalék, országosan 0,2 százalék, míg az elhunyt ellátottak száma a fővárosban 1,6 százalék, országosan 0,1 százalék.

(MTI)

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2020. május 11. 14:13
Mókus örs -: Farkas Örs -: Rendőrörs
kaszandra
2020. május 10. 10:27
" március végén a főpolgármester konkrétan könyörgött érte." Vagy nem, ki tudja azt? Amikor már volt fertőzött a Pesti úti otthonban, akkor kezdte írogatni, hogy ő kérte. Hol a dokumentáció a kérelemről? Mindenféle leveleket közzétett a Főváros oldalán, az a levél amiben állítólag "könyörgött" nincsen köztük, pedig ha lett volna azt kellett volna közzé tenni szépen dátummal és iktatószámmal. Nem hiszek neki és jó okom van rá.
adonyi29
2020. május 09. 23:42
Komolyan: Geri beismerhetné, hogy elqrta, pártunk és kormányunk pedig azt a tényt, hogy Budapesten lényegesen több a fertőzött, jellegénél fogva.
egynick
2020. május 09. 20:51
1-1hetet
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!