Eszenyi Enikő is aláírásra buzdít!

2020. május 05. 17:23

A színésznő társulatát megérintette a legutóbbi székelyföldi látogatás.

2020. május 05. 17:23

Először szólalt meg a márciusi botrány óta Eszenyi Enikő. A színésznő nem a Vígszínház éléről történt távozásáról, hanem a nemzeti régiók védelme érdekében indított aláírásgyűjtésről beszélt.

Elmondta, hogy azért támogatta a székelyek polgári kezdeményezését, mert a tavalyi évadban két előadással is voltak Székelyföldön, ahol olyan „megható szeretettel” fogadták őket, hogy az nagyon nagy hatással volt a társulatra. „Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson jártunk, rengeteg barátunk van ott. Nagyon sok fiatal jött el az előadásra, és az ő fejlődésük miatt fontos meglépni és támogatni a polgári kezdeményezést” – fejtette ki.

Arra kérte a nézőket, hogy a fiatalokért, a gyerekekért írják alá a kezdeményezést, mert a határon túliaknak is meg kell adni a lehetőséget, hogy ki tudják fejezni magukat.

A Székely Nemzeti Tanács még tavaly kezdeményezett aláírásgyűjtést azért, hogy Európa hagyományos nemzeti közösségei, beleértve a székelységet is megtarthassák identitásukat a saját szülőföldjükön. A kezdeményezést május 7-ig lehet aláírni, ha addigra összejön hét tagállamból legalább egymillió aláírás, úgy az uniós kohéziós források elosztásánál a jövőben a különböző régiók nemzeti jellegzetességeit is figyelembe kell venniük a brüsszeli politikusoknak. 

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bajai
2020. május 06. 07:47
Sajnálatos ez az utolsó pillanatban való kapkodás. Sajnálatos ez Pató Pál uramos tempó. Sajnálatos, hogy valószínűtlen, hogy összejön a kellő számú aláírás. Sajnálatos, hogy még most sem hajlandók a szerkesztők odabiggyeszteni azt a nyomorult linket. De hátha. https://irdala.hu/ Miért írjam alá? Mert nem értesz egyet az etnikai alapon történő diszkriminációval, amelyet az érintett országok burkoltan alkalmaz(hat)nak. Aláírásoddal kiállsz amellett, hogy ilyesmi ne történhessen, és ezzel segíted a nemzeti régiókat, hogy megmaradhassanak és megőrízzék nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságaikat, valamint hozzásegíted az európai közösséget is, hogy megtartsa sokszínűségét. Ez az egész egy székely-ügy? A kezdeményezés nemcsak a székelyekről szól, hanem ugyanúgy a baszkokról, a bretonokról, a katalánokról, a dániai németekről, Sziléziáról, Dél-Tirolról és több tucat uniós nemzeti régióról is. Miben különbözik ez a kezdeményezés a hasonlónak tűnő korábbi akcióktól? Abban, hogy nemcsak elvi síkon támogatja a nemzeti régiókat, hanem annak a lehetőségét szeretné megteremteni, hogy az unió őshonos nemzeti kisebbségei közvetlenül fordulhassanak Brüsszelhez anyagi támogatásokért, kohéziós pénzekért. Vagyis épülhessen infrastruktúra, működhessenek iskolák, fejlődhessen a helyi gazdaság, csökkenjen az elvándorlás, egyszóval növekedjen az adott nemzeti régió népességmegtartó ereje. Mert mindehhez pénz kell. Hol írhatom alá? Tekintettel a járványügyi helyzetre, javasoljuk, hogy online módon, a honlap nyitóoldalán található "Aláírom" gombra kattintva írd alá a kezdeményezést. Ha mégis a hagyományos aláírást választanád, akkor a "Papíralapú ív" menüpontra kattintva letöltheted, kinyomtathatod és aláírhatod az ívet, és következő címre add fel: Rákóczi Szövetség, 1255 Budapest, Pf. 23. Mi kell ahhoz, hogy aláírhassam? A neved és személyazonosító okmányaid valamelyikének a száma. Hány aláírás szükséges? 1 millió, az egész Európai Unió területéről.
The Loner
2020. május 06. 07:37
Drága Művésznő ! Köszönet , hogy Ön is támogatja aláírásával a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését, és további aláírásokra biztatja honfitársainkat. Azt hiszem ezzel a gesztussal, tett egy lépést , hogy vissza találjon a nemzeti oldalra ahová ön (szerintem) tartozik. Remélem, mihamarabb lesz lehetősége a nemzeti oldalon is bizonyítani szakmai rátermettségét és színészi sokoldalúságát. Imádkozom önért !
kizökkentidő
2020. május 06. 01:47
Mindenféle érdek nélkül írtam alá a kezdeményezést pedig soh'sem jártam Székelyföldön és ezt természetesnek tartom, nem pedig érdemnek.
toef36
2020. május 05. 22:03
Az Ön kedvéért és magunkért aláírtam. Üdvözlettel...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!