Herczeg Tamás bízik benne, hogy a fesztivál kisebbik játszóhelyén, az 1500 néző befogadására alkalmas Újszegedi Szabadtéri Színpadon megtarthatók az előadások. A jelenlegi szabályok alapján így csaknem négyszázan láthatják egy időben a produkciókat, de ez a létszám még bővülhet.
Az igazgató úgy fogalmazott, vannak pillanatok, amikor kultúrát közvetíteni nem fiskális kérdés. Fontos, hogy a nézők közösségi formában kulturális élményt kaphassanak, ahogy az is, hogy a művészek újra színpadra állhassanak. A tervek szerint így bemutatják majd Händel Agrippina című operáját, Moliere Úrhatnám polgárát, valamint a Hófehérke és a hét törpe című mesebalettet. A Szegedi Szimfonikus Zenekarral egyeztetnek arról, hogy még az idei évben ajándékkoncertet tartsanak a Dóm téren – tudatta az igazgató. Jövőre az idei évre meghirdetett előadásokat rendezik meg a Dóm téren. Az évad a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperával indul, a Sok hűhó semmiérttel folytatódik a fesztivál Shakespeare-sorozata, visszatér a filmvilág egyik legnépszerűbb vígjátékának színpadi változata, az Apáca show, majd Bernstein West Side Story-ját mutatják be – mondta Herczeg Tamás.
(MTI)