A Pártállami Számvevőszék végrehajtotta az Orbántól kapott feladatot

2020. május 21. 13:12

Ezek a számlák valóban elégtek a tűzben, ezért a DK állami támogatásának megvonása akár örök életre is szólhat.

2020. május 21. 13:12
Demokratikus Koalíció
Demokratikus Koalíció

„A volt fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László által irányított (Párt)Állami Számvevőszék ismét megtette a feladatát, amit a hatalomtól kapott. Ma reggel bejelentették, hogy azért, mert a DK központi irodájában elégett számlákat nem tudtuk bemutatni, felfüggesztik a párt állami támogatását, ráadásul mindaddig, amíg ezeket be nem mutatjuk. És mivel ezek a számlák – bármennyire is hallgat erről a Fidesz által megszállt állami szervezet – valóban elégtek a tűzben, és ezeket ezért soha nem is fogjuk tudni bemutatni, a DK állami támogatásának megvonása akár örök életre is szólhat.

A Demokratikus Koalíció minden jogi lehetőséget megragad annak érdekében, hogy bebizonyítsa, az ÁSZ eljárása törvénytelen. Egyvalamit mégis szeretnénk jó előre leszögezni: ahogy az embereket sem lehet majd elhallgattatni rendőrségi vegzálásokkal és kihallgatásokkal, úgy a mi szánkat sem fogják befogni az állami támogatásunk megvonásával. DK volt, van és lesz, bármit is tesznek a Fidesz által megszállt pártállami szervezetek.

Sebián-Petrovszki László, a DK pártigazgatója, országgyűlési képviselője”

(MTI-OS)

Összesen 195 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsusztina
2020. május 22. 16:27
:) Hihihi. Tűz az volt, ezt elhiszem. A többit nem. De tényleg érdekes, hogy ilyenkor az ÁSZ egyszerűen leálljon minden vizsgálattal? Nekem ez nem tűnik jó megoldásnak.
chinasky
2020. május 22. 14:49
Az ÁSZ nem független. Az ÁSZ elnöke fideszes képviselő volt. Véleményem szerint, jelenleg is fideszes pártkatonaként látja el a feladatát.
SwordFish
2020. május 22. 12:55
Helyes intézkedés volt az ÁSZ részéről. Majd Gyurcsány fizet nektek a saját zsebéből.
puszika
2020. május 22. 12:09
Láttunk már KARÓN VARJÚT/ott van mindjárt Varjú et./ degeneráltak. Meg ismerünk számtalan tűzesetet amikor az ok nem egy szál gyufa vagy egy liter benzin volt, hanem a cél.............eltüntetni a maffianyomokat. Ennyire azért nem vagyunk naivak !!!!!!! Még Sztálin elvtárs is megnyalná mind a tíz körmét!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!