Újra a magyar jogállamiságról vitatkoznak az EP-ben

2020. május 12. 12:13

David Sassoli hivatalos levélben utasította el, hogy akár személyesen, akár online bejelentkezés keretében felszólaljak.

2020. május 12. 12:13
Varga Judit
Varga Judit

„Az Európai Parlament balliberális többsége ráadásul úgy kíván ítéletet mondani Magyarország felett, hogy a tisztességes eljáráshoz fűződő legalapvetőbb elvet is semmibe véve nem teszi lehetővé, hogy a Magyar Kormány tagjaként kifejthessem jogi és politikai álláspontunkat a sokadik hazánkról szóló brüsszeli vitában. Ezzel az EP a legalapvetőbb demokratikus jogokat veszi semmibe és mindeközben nem vesz tudomást az Európai Bizottság hivatalos álláspontjáról sem, miszerint a magyar koronavírustörvény nem sérti az uniós jogot.

Az Európai Parlament szocialista elnöke David Sassoli hivatalos levélben utasította el, hogy akár személyesen, akár online bejelentkezés keretében felszólaljak a hazánkról szóló holnapi EP vitában. A demokratikus legitimációjára oly büszke EP úgy kíván jogállamiságról, demokratikus alapértékekről vitatkozni, hogy a tisztességes eljárás alappillérét, az érintett fél személyes meghallgatását kívánja ellehetetleníti.

Az elmúlt hetekben Magyarországot soha nem látott mértékű, megalapozatlan politikai támadás érte az Európai Unióban, holott már az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová is kijelentette, hogy a magyar koronavírus-törvény nem sérti az európai jogot. Az EP ennek ellenére ismételten hazánkról kíván vitázni ahelyett, hogy a tagállamok járvány elleni védekezésének elősegítésére összpontosítaná erejét. Egy demokratikus vita alapja, hogy az érintett félnek lehetőséget kell adni arra, hogy elmondhassa véleményét. Az Európai Parlament azonban – nem először – szembe menve az európai alapértékekkel, nem kívánja biztosítani ezt a lehetőséget.

Ma telefonon egyeztetek ez ügyben Vera Jourová bizottsági alelnök asszonnyal és hivatalos választ küldök David Sassoli-nak, az Európai Parlament elnökének, melyben felszólítom az Európai Parlamentet, hogy tegye lehetővé, hogy a Magyar Kormány tagjaként kifejthessem álláspontunkat egy Magyarországról megrendezésre kerülő vitában.”

Összesen 315 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toef36
2020. május 13. 19:54
Bocsánat a durvaságért: KI NEM SZARJA LE SASSOLI úr POFÁJÁT? Ha ez a Nyugat demokráciája, akkor mi a nyugat FASIZMUSA? LIBERÁLIS FASIZMUS!!!
Learten
2020. május 13. 19:07
"Az Európai Parlament balliberális többsége ráadásul úgy kíván ítéletet mondani Magyarország felett, hogy a tisztességes eljáráshoz fűződő legalapvetőbb elvet is semmibe véve nem teszi lehetővé..." A fejlett nyugat demokráciája...
voltospultos
2020. május 13. 07:58
Fenyegetésnek hatásos lenne, még ha nem is gondoljuk komolyan. Bár valszeg úgyis szétesik idővel, ahogy a Vaslédi megjósolta.
bajai
2020. május 13. 07:52
Nem kell túllihegni. A magyar EP képviselők tudtommal felszólalhatnak. A 21-ből 13 fideszes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!