Zavarta a sok vásárló, robbantott volna egy budapesti áruházban egy férfi

2020. április 26. 15:19

A férfi gyalázkodó kifejezéseket is írt a XIII. kerületi áruház falára.

2020. április 26. 15:19

Letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap egy férfit, aki azzal fenyegette a rendőröket, hogy ha nem csökkentik egy XIII. kerületi áruház vásárlóinak számát, robbantással éri el célját – közölte a fővárosi főügyész vasárnap az MTI-vel. A végzés nem jogerős.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta: az 54 éves férfi csütörtökön felhívta a rendőrséget, hogy túl sokan vannak az áruházban, és azt követelte tőlük, hogy két napon belül csökkentsék a vásárlók számát, különben egy Molotov-koktéllal „elintézi”, hogy a koronavírus-járvány miatt kevesebben tartózkodjanak az áruházban. A telefonáló később megjelent az üzletnél, és gyalázkodó kifejezéseket írt a falra – tette hozzá.

A közlemény szerint a rendőrség azonosította a férfit, és gyanúsítottként hallgatta ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés és rongálás miatt, majd előterjesztést tett a letartóztatására. A Fővárosi Főügyészség a bűnismétlés kizárásáért a férfi letartóztatását indítványozta, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelt.

(MTI)

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2020. április 26. 18:46
A Dékásoknak majd jó lesz. Karácsony Szilveszterük már van, most lenne egy Matuska Szilveszterük.
Josephine Mutzenbacher
2020. április 26. 17:49
Elmebeteg. Lapozzunk.
Robur
2020. április 26. 17:18
Biztos fideszes volt.
formaegy
2020. április 26. 17:17
"...hogy túl sokan vannak az áruházban, és azt követelte tőlük, hogy két napon belül csökkentsék a vásárlók számát,..." Azt nem mondta senki ennek az elmebajosnak, hogy - ha már annyi esze nem volt, hogy magától jöjjön rá - ha ő nem megy már egy fővel kevesebb lesz? Talán neki nem kellett volna odamenni. Komolyra fordítva a szót. Nem ártana az ilyen barmokat megismertetni a gumibottal mielőtt bíróságra kerül az ügy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!