Tisztifőorvos: újabb ötvennyolc lakó és négy ápoló fertőződött meg a Pesti úti Idősek Otthonában

2020. április 21. 12:32

Müller Cecília hangsúlyozta, hogy a lakók a kórházból csak két negatív teszt produkálása után térhetnek vissza az otthonba.

2020. április 21. 12:32

Átlépte a kétezer főt a fertőzöttek száma” – kezdte szokásos napi tájékoztatóját az országos tisztifőorvos. Müller Cecília elmondta: jelenleg 2098 fertőzöttet tartanak nyilván és 213 koronavírussal összefüggésben elhunytról tudnak. „Ugyanakkor a gyógyultak száma is növekszik, már 287-en vannak” – jelentette be a jó hírt a tisztifőorvos. Hozzátette, hogy a laborvizsgálatok száma is rendkívüli mértékben növekszik, hiszen átlépte az 50 ezret. „Pontosan 50052 a kijelölt laborokban végzett vizsgálatok száma, amelyek a WHO ajánlásának megfelelően zajlanak” – fogalmazott.

Egyértelmű, hogy a jelentős számú fertőződést elsősorban azokban a zárt közösségekben detektáljuk, amelyekről már a napokban beszámoltunk. Ilyenek az idősotthonok és különböző kórházi osztályok” – fejtette ki. Elmondása szerint jelenleg 20 idősotthon érintett, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezek az intézmények különböző mértékben fertőzöttek. „Számos idősek otthonában csak 1-1 eset fordult elő ápolt vagy gondozott tekintetében” – fogalmazott hozzátéve, hogy ők természetesen izolálásra kerültek és magát az otthon életét ez kevésbé érinti.

Három olyan intézmény van, ahol nagyobb számban fordulnak elő megbetegedések és ezek jellemzően nagyobb létszámú otthonok

 – mutatott rá a tisztifőorvos.

Csakis két negatív teszt után térhet vissza lakó az idősotthonba

Elmondta azt is, hogy a tegnapi napon a Pesti úti Idősek Otthonában megtörtént az összes szűrövizsgálat elvégzése. Itt külön köszönetet mondott az együttműködésért az mentőszolgálatnak és az önkénteseknek is. Kifejtette, hogy 274 lakó leszűrése történt meg további 41 dolgozóval együtt. A 274 lakó közül 58-nak lett pozitív a tesztje, a leszűrt 41 dolgozóból pedig 4 fertőzödött meg – fejtette ki. Rendkívül fontos az, hogy az idős otthonok lakói közül azok, akik kórházban tartózkodnak tudomásunk szerint jó állapotban vannak – mutatott rá hangsúlyozva, hogy az „ő visszatérésük az intézménybe két negatív vizsgálatot követően fog történni”. 

A tisztifőorvos elmondta: a honvédség segítségével folytatódik a fertőtlenítés is az idősek otthonában. Hozzátette, hogy „ebben prioritást élveznek azok az otthonok, ahol már van fertőzött, de ezek után minden idős otthonra sor fog kerülni”.

Továbbra is Budapest és Pest megye a fertőzés szempontjából leginkább érintett régió

– mutatott rá hozzátéve, hogy a fertőzöttek több mint kétharmada itt található, ugyanakor más megyékben is nő a szám – mondta el Müller Cecília. Fejér megyében és a határ menti megyékben kicsit magasabb a fertőzöttek aránya, de a koronavirus.gov.hu honlapon láthatóak a pontos számok – fejtette ki. Elmondta azt is, hogy az össze fertőzött közül 842-en vannak kórházban, közülük pedig „82-en sajnos lélegeztetettek, tehát súlyos állapotban vannak”. „Ők jellemzően idősek, de sajnos van köztük 40-es 50-es korosztályba tartozó is, ami felhívja a figyelmünket arra, hogy nyilván valóan nem csak az idős korosztályt érinti a koronavírus” – hangsúlyozta a tisztifőorvos. „Változatlanul oda kell figyelnünk és a korlátozó intézkedéseket be kell tartanunk” – fogalmazott.

Pár szó a tesztelésekről

Müller Cecília köszönetet mondott a WHO magyarországi képviselőjének a napokban tett nyilatkozata miatt.  „A napokban a WHO budapesti vezetője is értékelte a tevékenységünket és megfelelőnek találta azt” – fogalmazott hozzátéve, hogy „a WHO egyszerű és világos üzenetei mindannyiunknak irányadóak”. Elmondta, hogy az Egészségügyi Világszervezet budapesti vezetője szerint megfelelőek a felkészülési intézkedések is, amelyek a legrosszabb forgatókönyvre íródtak. „Bízunk abban, hogy ezekre soha nem lesz szükség” – tette hozzá.

Cikkünk frissül.

Összesen 240 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. április 21. 20:24
Jéé,nincs a címben,hogy fővárosi fenntartású....már a Mandi sem a régi...:)
Menhetten
2020. április 21. 20:22
A legveszélyesebb halálozási ok a statisztikából egyértelműen kiderül! Azt kell orvosolni, nem hisztériát és félelmet kelteni! Lehet, hogy az éhezők is "Covid-19"-ben haltak meg? https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/94116088_1636350279836234_3498133210552860672_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=o49oOXbppVMAX-dvQWm&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=de0384d4cea676d1146ba35f101ac739&oe=5EC3440F
Zod
2020. április 21. 17:14
Ezért konkrétan letöltendő jár: https://www.facebook.com/mernyo/posts/3097883930262622 "Történt, ugyanis, hogy Skultéti József, a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona vezetője írt még egy levelet. Legalább is így tudjuk... ... Tisztelt Főjegyző Úr! Az elmúlt napokban megjelent, több esetben hamis, rágalmazó sajtóhírek kapcsán újra megerősítem: - Intézményünknek a járványveszélyt megelőzően és a járvány időszakában is mindvégig volt főállású orvosa. - Intézményünkben az ellátottak ápolása, a szolgáltatóval kötött szerződésnek megfelelően az orvosi felügyelet mindvégig biztosított volt. - Kéréseinkre, megkereséseinkre a Főpolgármesteri Hivataltól minden támogatást, segítséget megkaptunk. ... És időrendben felsorolja, mikor mi mindent tettek meg, amit meg kellett tenniük, illetve megtehettek. Nem is folytatom, a teljes levél fenn van a neten (link a végén). A lényeg, hogy a sajtó rágalmaz, ők nem felelősek. Bezzeg a kormány... Egy baj van a levéllel. Nevezetesen, hogy nincs aláírva (elektronikus levelekkel néha előfordul), nincs dátumozva, ez már súlyosabb, és az adatlap szerint tegnap, hétfőn, 14.56-kor készült... De ami még súlyosabb, hogy valójában a levelet minden bizonnyal Gál J. Zoltán, Karácsony Gergely kampányfőnöke és a politikai szolgálataiért a BVH Városüzemeltetési Holdingnál igazgatósági tagsággal kifizetett táskacipelője készítette a saját számítógépén. Legalább is erről tanúskodik a pdf dokumentum adatlapja. Így már érhető, hogy Skultéti nem írta alá, bár furcsa hogy a sajátos "digitális aláírása" (neve, beosztása, az intézmény logója, elérési adatok) benne vannak a dokumentumban. Ami felér egy okirat hamisítással."
Bokros Birka
2020. április 21. 16:53
KanyiGeci nyugger hóhér munkában! A pénzt beszedjük a lakókért aztán hozunk egy kis virust és már oldódik a gond! A lé meg van dolgozni már nem kell érte. Ügyes mondaná Kohn bácsi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!