Operatív törzs: nő a kórházi kezelést igénylő betegek száma

2020. április 16. 12:24

Jelenleg 722 felnőttet és 7 gyermeket ápolnak.

2020. április 16. 12:24

Kiss Róbert rendőr alezredes kezdte az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatóját. Elmondása szerint csütörtökön 11 iráni állampolgárt toloncolnak ki Magyarországról. Közülük egy fő ismeretlen helyre távozott, de a TEK munkatársai elfogták, majd idegenrendészeti őrizetbe került. Kiss Róbert arról is beszélt, hogy egy szombathelyi tűz miatt tömegesen szegték meg a városban a kijárási korlátozást. A rendőrök a bevásárlóközponthoz közeli területet (melyen több mint 300 járművel jelentek meg családok „katasztrófaturistáskodni”) kiürítették, de ezt követően is sokan akadályozták a forgalmat. A szakember ismételten arra kért mindenkit, hogy tartsa be a kijárási korlátozást.

Egyértelműen nő a kórházi kezelést igénylő betegek száma

Müller Cecília tisztifőorvos a többi között arról beszélt, hogy az összes fertőzöttet tekintve, az érintettek 35 százaléka 70 évnél idősebb, a súlyozottan érintettek pedig a 80 éven felüliek. Müller Cecília tájékoztatása szerint a 30 év alattiak aránya 12 százalék. A tisztifőorvos elmondta, eddig 1652 fertőzést azonosítottak Magyarországon, az elmúlt 24 órában 8-an veszítették életüket. Hozzátette: szerencsére már 199-re nőtt a gyógyultak száma is.

Az országos tisztifőorvos kiemelte: egyértelműen nő a kórházi kezelést igénylő betegek száma. Elmondta, 722 felnőttet és 7 gyermeket ápolnak kórházban koronavírus miatt. Ezen belül is 60-an vannak lélegeztetőgépen. A szakember elmondta, éppen az előbb elmondott adatok miatt fontos a további felkészülés. Müller Cecíliahozzátette, minden feltételnek adottnak kell lennie ahhoz, hogy mindenki a lehető legjobb ellátást kapja. A koronavírus kormányzati honlapján az elérhető ágyszámokat is közzétették – fejtette ki.

A Pesti úton és a Rózsa utcai idősotthonban a legtöbb a megbetegedés

Ha nincsen góc az ország területén, akkor a fertőzés terjedése egyenletesnek mondható – mondta Müller Cecília. Hozzátette, egyetlen góc van, a Pesti úti idősotthon. Müller Cecília elmondta, a Pesti úti idősotthonban, valamint a Rózsa utcai idősotthonban a legtöbb a megbetegedés. A szakember rámutatott: 11 idősotthon érintett a járványban. Müller Cecília kérdésre válaszolva arról is tájékoztatott, hogy vizsgálják, hogy folyamatos volt-e az orvosi ellátás a Pesti úti idősotthonban. Nem jellemző, hogy középkorú, jó állapotban lévő emberek kerülnének súlyos állapotba a koronavírus miatt – fogalmazott Müller Cecília. A tisztifőorvos egy másik kérdésre válaszolva elmondta, az átlagos lappangási idő 5-6 nap, de a WHO kéthetes időintervallumot szabott meg. Az extrém esetek rendkívül ritkák – tette hozzá. A szakértő elmondta: a magánidősotthonokban is lesz vizsgálat.

Az országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint, ha egy idős ember kórházba kerül egy idősotthonból a koronavírus miatt, annak gyógyulását két negatív tesztet követően (melyeket egymástól 48 óra különbséggel végeznek el) lehet megállapítani. Amennyiben az érintett mindkét tesztje negatív, akkor az ápolt visszafogadható az idősotthonba. Ha viszont valaki pozitív, de nem igényel kórházi ellátást, akkor esetében 14 napos elkülönítésre van szükség.

Minden egyes használat után ki kell mosni a textilmaszkokat

Müller Cecília arról is beszélt, hogy ha egy háztartáson belül fizikailag is el lehet különíteni egy beteget, akkor a nem fertőzött családtagokat nem kell semmilyen korlátozás alá vetni. A textilmaszkokról szólva elmondta, hogy egy-egy tevékenységet befejezve rögtön ki kell mosni a védőeszközöket. Müller Cecília elmonta azt is, bízik benne, hogy a hazai alacsony számú új megbetegedés több lépésnek köszönhető, és sokan megfogadják a hatóságok tanácsát. Reméli, hogy sikerül keretek között tartani a járvány terjedését – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, több intézmény kapott felmentést a kórházi ágyak felszabadítása kapcsán. Ezek olyan intézmények, amelyekben nagyon sérülékeny betegeket ápolnak – tette hozzá. A gyermekintézetekben nincs fertőzött – tájékoztatott az országos tisztifőorvos. Müller Cecília egy másik kérdésre válaszolva elmondta, a szoláriumokban és a fodrászatokban is folyamatosan fertőtleníteni kell, de eddig is így kellett tenni – fogalmazott.

Már hajléktalan érintettje is van a járványnak 

Kiss Róbert elmondta, már egy hajléktalan esetében is felmerült a koronavírus-fertőzés. A hajléktalanszállók számára elrendelték a fertőtlenítést.

(Mandiner / Origo)

Összesen 227 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2020. április 16. 20:13
Persze most semmi sem biztos, de a szóban forgó megbetegedett iszonyatos tömeg nehezen képzelhető el. Az már a világ vége lenne.
VakzKommondor
2020. április 16. 19:59
120 halott 1200 fertőzött. Magyarország 390 halott 23.000 fertőzött. Ausztria. Azért van kevés új fertőzött mert nem tesztelnek. És így szabadon fertőz sok nem ismert fertőzött. Hazudnak Amolyan megszokásból
robipecs
2020. április 16. 19:25
Itt egy magyar megerősítés is annak aki kételkedene a lentebb belinkelt oldalban: https://www.youtube.com/watch?v=IAMPwM0A15k
Vainamoinen
2020. április 16. 17:44
"A Pesti úton és a Rózsa utcai idősotthonban a legtöbb a megbetegedés" Karacsony mulasztasanak "koszonhetoen"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!