Már több mint 72 millió maszk érkezett

2020. április 20. 15:45

Még 75 millió maszk Magyarországra szállítását várják, ebből 59,5 millió sebészeti, 16,3 millió pedig ennél magasabb szintű védekezést tesz lehetővé – közölte Szijjártó Péter.

2020. április 20. 15:45

Szijjártó Péter napirend előtti felszólalásában elmondta: az elmúlt héten 22,5 millió maszkot – 20,65 millió sebészeti és 1,85 millió magasabb szintű védelmet nyújtó maszkot – szállítottak Magyarországra. Így a járvány kirobbanása óta összesen már 72 954 890 maszk érkezett, ami nagyjából a fele a leszerződött mennyiségnek. Még 75 852 550 maszk Magyarországra szállítását várják, ebből 59,5 millió sebészeti, 16,3 millió pedig ennél magasabb szintű védekezést tesz lehetővé – közölte.

A miniszter arról is tájékoztatott, hogy az elmúlt héten 220 lélegeztetőgép is érkezett – összességében 538 –, továbbá Magyarországra szállítottak 50 ezer tesztet, így meghaladta a 402 ezret az importált tesztek száma, és még 2 millió 952 ezerre rendelkeznek szerződéssel. Több mint 10,6 millió védekezéshez szükséges ruházati termék – szemüveg, kesztyű, sapka, arcvédő és overall – is bejött a múlt héten, ezzel 32,5 millióra nőtt az összesen importált termékek száma, és még 27 millió darabra van szerződés – ismertette.

a járvány kirobbanása óta összesen már 72 954 890 maszk érkezett, ami nagyjából a fele a leszerződött mennyiségnek.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a világ számos helyén folyamatosan kísérletek zajlanak oltóanyag, valamint a koronavírus hatásait a jelenleginél eredményesebben kezelő gyógyszerek kifejlesztésére. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a kínai kormánnyal kötött megállapodás értelmében a közelmúltban 400 ezer favipiravir nevű gyógyszer érkezett Magyarországra, ez adagolástól függően körülbelül 4 ezer beteg kezelésére alkalmas. Kína mindössze négy országnak tette lehetővé a vásárlást – emelte ki.

Japánban is folyamatosak azok a tesztek, amelyek ilyen típusú gyógyszer kifejlesztésére irányulnak. Magyarország megállapodott a távol-keleti országgal: az avigan típusú gyógyszerből 12 500-at kap – ami 100 beteg kezelésére alkalmas –, hogy a betegek kezelése mellett a klinikai teszteket és vizsgálatokat is elvégezzék – közölte a külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető a világjárvány elleni harc legfontosabb frontjának az egészségügy területét nevezte, ezért ismét köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak az emberfeletti küzdelemért. Az egészségügyi védekezés sikerességének legfontosabb előfeltétele pedig az, hogy speciális védőeszközökkel lássák el a dolgozókat, főleg azokat, akik közvetlen kapcsolatba lépnek megfertőzöttekkel – mondta. Szijjártó Péter jelezte, ezen a héten is több tonnányi rakományt várnak légi és szárazföldi úton egyaránt.

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaszandra
2020. április 21. 05:51
72 millió maszk leszámítva a kiskorúakat csak kb 8 millió nagykorú személyre, 9(KILENC) maszk per koponya, miközben a kórházakban szükség van NAPI 3-ra minimum.
Menhetten
2020. április 20. 19:42
A konzultációs szarságaikat időt, pénzt, energiát nem kímélve juttatják el a magyar háztartásokba minden egyes évben. Arról hallott már valaki, hogy ugyanezzel az elánnal juttatnának el minden magyar háztartásba maszkokat? Legalább annyit, ahányan vannak abban a családban. A logisztika nem lehet gond, hiszen a konzultációs ívek minden évben érkeznek a magyar családokhoz. Mindenhova szórják ingyen: Boszniától a határon túli magyaroknak, csak valahogy azt nem veszik észre, hogy a határon belül is élnek. Olyan ez a maszk história mint Colombó felesége. Mindenki tudja,hogy van,de még senki sem látta. Vagy a kipcsakok hozták... a lopcsakok vitték?
János bácsi
2020. április 20. 19:34
Hol lehet kapni maszkot? Repülőtéren?
BőröndÖdön
2020. április 20. 19:01
A százmillió maszk országa...Robokuty a raktáros...:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!