Nyomoz a rendőrség a Budapest Brand körüli botrányok ügyében

Karácsony Gergely a vállalkozás pazarló gazdálkodását és kétes költéseit még prémiummal is honorálta.

A kampányban még „a főutak kivételével” tervezte a sebességcsökkentést, most mégis az „50 km/h feletti legnagyobb megengedett sebességgel érintett útszakaszoknál” kezdi a főpolgármester.
„A Fővárosi Közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy – az érintett kerületi polgármesterek egyetértésével, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. és az érintett közszolgáltató társaságok bevonásával – dolgozzon ki és valósítson meg Budapest különböző területeinek sajátosságaihoz igazodó, közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási célokat szolgáló mintaprojekteket egyes kisebb területeken, különösen az 50 km/h feletti legnagyobb megengedett sebességgel érintett útszakaszok, valamint lakóövezeti utcák sebességcsökkentése (…) tekintetében” – olvasható a Fővárosi Közgyűlés 404/2020. (IV. 29.) határozatában.

A dokumentum kapcsán azonban felmerül a kérdés, hogy miért a főpolgármester-választási kampány során tervezett programmal ellentétes javaslatot fogadott el, majd bízta meg annak megvalósításával saját magát – a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva – Karácsony Gergely.

Hiszen őszi programjában még „a főutak kivételével” tervezte bevezetni a sebességcsökkentést:

Mindesetre az, hogy a főutakkal mi a főpolgármester terve, a fent említett határozatból tehát kiderül. Kérdés, mi lesz a „labdázó gyerekeket a lakóutcákba!” elképzeléssel.