Hozzátette:, hogy a nemzetközi gyakorlatban látható enyhítőintézkedéseket korainak és túlzottnak tartják, példaként a gyerkekek iskolába való visszaengedését említette.
A gazdaság újraindítása
A magyar egészségügy felkészültsége lehetővé teszi, hogy tervet állítsunk össze a gazdaság újraindítására – mondta Gulyás Gergely. Kifejtette: május 3-a után új szakasza kezdődik a védekezésnek, amihez olyan szabályrendszert kell megalkotnunk, ahol az idősek és a nagyvárosok védelmét tudjuk biztosítani. „Erről a kormány jövő szerdai ülésén fog dönteni” – tette hozzá.
A kormány döntött arról is, hogy a segíteni kell azokat, akik otthon vannak és akár GYED-en, akár GYES-en gyermekgondozásban vesznek részt – jelentette be a miniszter. „Nekik az első sikeres nyelvvizsgához és emelt szintű idegen nyelven tett érettségi díjához is hozzájárulunk, ami 136 ezer embernek jelent segítséget” – fogalmazott.
Elmondta, hogy a kormány a gazdaság újraindításához szükséges lépésekről is tárgyalt.