Ez ugyanaz a politikai vita, amit az Európai Unióval lassan tíz, a Néppárttal pedig néhány éve vív a Fidesz. Nincs új a nap alatt. Elszomorító, hogy a baloldali európai pártoknak ebben a helyzetben is ez a legfontosabb kérdés, ahelyett, hogy például arról vitáznánk, hogy az Európai Unió miért nem képes segítséget nyújtani a tagállamoknak. Csak a jogállami vitát hallgatjuk tőlük, most már idestova tíz éve. Kezd nagyon unalmassá válni.
A kritikus hangok szerint a miniszterelnök által március közepén bejelentett intézkedések – többek között a hitelek visszafizetésének felfüggesztése, a rövid lejáratú vállalkozási hitelek meghosszabbítása – látszatintézkedések csupán. Vannak, akik úgy tartják, a befektetők a gazdaságélénkítő-csomag bejelentésére várnak, szerintük a késői bejelentés az oka a hazánkba vetett befektetői bizalom csökkenésének, és a forint gyengülésének.
A tőzsde összeomlása nem magyar jelenség.
A magyar tőzsde együtt mozog a világpiaci trendekkel,
ha valaki túl tekint a BUX-index számain, és megnézi, hogy a nyersanyagpiac hogyan alakult az elmúlt néhány hónapban, akkor láthatja, hogy például az olaj ára is a töredékére esett vissza. Ehhez pedig nem hiszem, hogy Orbán Viktornak sok köze lenne. Elsősorban nem a tőzsde vagy a forint árfolyama határozza meg, hogy egy gazdaság iránt milyen bizodalma van a világpiacnak, hanem sokkal inkább mondjuk, hogy mennyire olcsón tudja finanszírozni magát egy ország. Az úgynevezett kockázati felár például sokkal jobban mutatja, hogy mennyire kockázatos egy ország, a tőzsde alakulása a befektetési kedvtől függ inkább. Pláne úgy, hogy a BUX esése együtt jár az összes, világpiacon található hasonló index esésével is. Ami pedig a korai, vagy késői intézkedéseket illeti: a vírus elleni védekezés Magyarországon nagyon korán elindult. Január végén megalakult az Operatív Törzs, a határok lezárása és a rendezvények korlátozása is időben történt. Ha azt nézzük, hogy a vírus megjelenését követő hányadik napon születtek megelőző intézkedések más országokhoz képest, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarország nagyon elöl jár ebben a listában. A vírus megjelenését és a gazdasági következményeit tekintve sem vagyunk elmaradva. A más országokban meghirdetett gazdasági intézkedések – az ottani viszonyokat tekintve – sokszor később születtek meg, mint Magyarországon.