A szaktárca hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint lényeges változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy ebben az évben a pályázatok beadására 30 helyett 60 nap áll az érdeklődők rendelkezésére, valamint, hogy 2020. szeptember 1-je előtt a pályázatok ütemtervébe nem tervezhető csoportos tehetségsegítő program, rendezvény, külföldi utazás vagy több tehetség személyes jelenlétét igénylő aktivitás.
A Nemzeti Tehetség Program 2019-2020-as tanévre szóló pályázatainak megvalósítási határideje – a koronavírus-járványra tekintettel – 2020. december 31-re módosítható, ha a támogatott szerződésmódosítást kezdeményez az EMET-nél. Ha a 2019. évi támogatottak módosítanának a határidőn, figyelniük szükséges arra, hogy ha a 2020/21-es tanévben is fut támogatott programjuk, úgy a 2020. őszi félév során párhuzamosan zajló programjaikat szakmai és pénzügyi szempontból is egymástól elkülönítetten valósítsák meg – hívták fel a figyelmet.