Mint Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora fogalmazott, a távoktatással az előadások mindegyike megtartható, és bizonyos mértékben a gyakorlati óraszámigényt csökkentő elemeket is be tudnak ebbe építeni (például műtéti közvetítéseket, bemutatókat), de a fő szabály az, hogy gyakorlatot távoktatással nem lehet helyettesíteni. A szóbeli vizsgák teljesíthetők online, a gyakorlati vizsgáktól azonban nem lehet eltekinteni.
Amennyiben megszűnik az intézménylátogatási tilalom, az egyetem mindent megtesz annak érdekében, hogy hallgatóink teljesíteni tudják az előírt gyakorlatokat – ígérte a rektor. Hozzátette ugyanakkor, hogy emiatt várhatóan meghosszabbodik a szemeszter.
Hasonló intézkedéseket vezettek be az egyetemek orvoskarain. Mint arról a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja a hallgatókat tájékoztatta, a négy magyar orvosképző hely igyekszik közösen és egységesen reagálni a kormány által kihirdetett járványügyi veszélyhelyzetre. A tantárgyfelelősök ezért folyamatosan egyeztetnek a jó gyakorlatok megosztása érdekében.
Nyitrai Miklós kollégái támogatását és együttműködését kérte abban, hogy a hallgatók az eddigieknek megfelelő tartalmú és színvonalú oktatásban részesülhessenek, a hallgatókhoz intézett személyes hangvételű, lelkesítő üzenetében pedig azt kérte: „Mutassuk meg, hogy ha kell, mi összefogunk, és együtt gondolkodva, rengeteget tanulva és dolgozva megoldjuk a felénk jövő problémákat.”
A BME és a BGE is bizakodó